Nem lesz vidám a következő időszak.
Dávid Ferenc gazdasági szakértő, a DK frissen megválasztott országgyűlési képviselője volt az Egyenes Beszéd szerda esti vendége, amelynek során azt mondta, a gazdasági növekedés pozitívnak tűnik, de a tavalyihoz képest feleződni fog. Elmondta,
a túlárazott beruházások felhúzzák a GDP-t, amely “látszatnövekedést” idéz elő.
Drámainak tartja a “rettenetes magas” inflációt, amely leginkább a létminimum létén tengődőket és a kisnyugdíjasokat fogja sújtani. Azt mondta,
“nagyon szomorú jövőképet fest le” az Unió gazdasági jelentése,
annak ellenére, hogy az a GDP növekedését irányozza elő.
A G7 gazdasági együttműködés 11,71%-ról 21%-ra növelte a drágulás várható mértékét rövid idő alatt, és ez szerinte a KSH összesítéséhez képest sokkal pontosabban jelzi előre a változásokat. A Tesco intézkedését, amely alapján a nyugdíjasok számára kedden 5%-kal csökkenti árait, jó marketingfogásnak nevezte, azonban szerinte a kormánynak kéne intézkednie az infláció csökkentése érdekében.
A jelenlegi költségvetési politikát indokolatlannak nevezte, szerinte
a pénzszórás tarthatatlanná teszi a gazdasági helyzetet.
Dávid szerint a multicégeken fogják “elverni a port” a kormány, akik majd értelemszerűen a lakosságra fogják terhelni a költségeket.
Az interjút itt lehet megnézni:
(Egyenes Beszéd nyomán) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.