Politika

Kataklizmát jósolt Matolcsy a Facebookon — Úgy tudja, több millió áldozattal járó vallásháború várható

(Kiemelt kép: budapestbeacon.com)

Általános felfordulásról is beszélt.

Szó szerint félelmetes bejegyzés jelent meg a Magyar Nemzeti Bank fb-oldalán, amit Matolcsy György elnök írt alá — szúrta ki 444.

A dolog száraz szakmai fejtegetésnek tűnt az elején.

Matolcsy írásában az angol jegybank, a Bank of England elnökének egy írására, illetve egy azzal vitatkozó brit cikkre reflektált, pontosabban ezek egyetlen gondolatára. Karen Ward elemző azt mondja, a brit gazdaságban az 1970-es évek felfordulásának szelleme kísért, a Bank of England elnöke viszont úgy gondolja, hogy “nagyon messze vagyunk az 1970-es évektől”.


Ugye milyen unalmas vitának tűnik?

Mindaddig, amíg be nem száll a magyar kolléga. Matolcsy Jeremiás az alaphelyzet dicséretesen tömör, kétmondatos felvázolása után belecsap a huszita lecsóba, és előbb azt kockáztatja meg, hogy

“Talán még annál is nagyobb kihívás előtt állunk, mint az 1970-es (és 1940-es) évek történéseinek megismétlődése. Talán az ötven- vagy nyolcvanéves történelmi ciklusoknál is

jelentősebb változás kezdődött el.”

Na de MILYEN? A szerző nem hagyja sokjáig kétségek közt hányódni az olvasóját:

“A hosszabb ciklusokat tekintve ajánlatos elgondolkodnunk azon, hogy korunkban a XVII. század eseményei megismétlődhetnek világszinten – különösen az 1618 és 1648 közti

harmincéves háború.”

Azt, hogy biztosan nem viccelt vagy használt szándékosan túlzó hasonlatot, a jegybankelnök a következő bekezdésben gyorsan megerősíti:

“A rossz hír pedig az, hogy korunk geopolitikai klímaváltozásának hatásait is kezelnünk kellene, mert ugyanolyan hiányokhoz, felkelésekhez és

általános felforduláshoz vezethetnek, mint amivel elődeink a XVII. században küzdöttek.”

A lap emlékeztet, hogy a harmincéves háború protestáns-katolikus vallási ellentétek miatt kirobbant, a kontinentális Európa nagy részét, azon belül főleg a német és közép-európai területeket feldúló, Skandináviától Spanyolországig hullahegyeket hagyó, egyes vidékeken a lakosság kétharmadát kiirtó,


durván tízmillió ember halálával járó konfliktus volt.

(via, 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top