Politika

Lebuktak: Rengeteg pénzt csalt el az egyik magyar egyház, vezetői börtönbe kerülhetnek

(A címlapkép illusztráció)

Egy egész bűnszervezetet építettek fel.

Meghaladja a félmilliárd forintot annak a pénzmosási és költségvetési csalásnak a kárértéke, amelynek ügyében letartóztatásba kerültek a Magyar Pünkösdi Egyház szervezetének, a Közösségi Missziónak a vezetői, írja a Magyar Narancs.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen,

bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás

bűntette vétségével gyanúsítja a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió ügyvezetőit, dr. V. Gy.-t és dr. V. K.-t az ügyészség.

A nyomozás ráadásul nem is dr. V. Gy. és dr. V. K. ellen indult meg elsődlegesen, hanem egy bizonyos, eddig nem azonosított K. L. ellen. Ennek nyomán kerültek előbb képbe, majd letartóztatásba a Közösségi Misszió vezetői.

Nem csak azért kerültek rács mögé, mert esetükben fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítékok veszélyeztetése, hanem azért is, mert a velük összefüggésbe hozott gyanúsítás szabadságvesztéssel büntetendő. Ezt az is alátámasztja, hogy a bűntett becsült kártértéke meghaladja a 500 millió forintot.


Az elmúlt években a Közösségi Misszió napelemes rendszerek telepítésén át több fajta képzési programban vett részt; részese volt energetikai korszerűsítésnek és 74 millió forintos bértámogatásban is részesült. A Közösségi Misszió más szervezetek és egyházak közreműködése mellett részt vesz népkonyhák üzemeltetésében és fenntartásában, de egyben tulajdonosa volt a 2011-ben alakult és évi több százmilliós forgalmat lebonyolító Csabakonyha Kft.-nek is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top