Politika

Elborult Kövér László agya – Rettenetes dolgokat mondott Európáról

nyugatifeny.hu

Sötét látomás.

A megalakult új Országgyűlés első hivatalos ülésén Kövér László Európa napjának ünnepével kapcsolatban mondta, hogy Európa a mai napon


“elszenvedője és nem alakítója a világpolitikának”.

A házelnök az Európa-nap apropóján nyitotta meg azzal az ülést, hogy elmondta: napjaink európai valóságában a béke helyett háború dúl.

Hozzátette: Európa manapság az érdekek védelme helyett önfeladást tanúsít, továbbá úgy véli, hogy az európai emberek hosszú évek kemény munkájával elért jólétét és szabadságát

még soha nem fenyegette akkora veszély, mint most.


Kövér úgy látja, hogy a háború mielőbbi befejezéséhez nincs kellő tekintélye és ereje az Európai Uniónak, az Európai Bizottságnak úgy tűnik csak arra van ereje, hogy

“a gazdasági szankciókkal romba döntse az európai országok gazdaságát”.

Kövér László azzal folytatta értekezését, hogy szerinte az európai politika nem meri kinyilvánítani és érvényesíteni az európai érdekeket, melynek következéseképpen “Európa már nem az alakítója, hanem az elszenvedője a világpolitikának”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top