Politika

Varga Judit a Facebookon őrjöng Európa-nap alkalmából: Nem bírta ki, hogy ne álljon bele az Unióba

nyugatifeny.hu

Ez már nekünk kínos.

Varga Judit Európa-nap alkalmából Facebook-oldalán szállt bele az Európai Unióba: szerinte az EP ezt az eseményt is csak arra használja fel, hogy Magyarországot támadja.

Az igazságügyi miniszter többek között azt is személyes támadásnak érzi, hogy az EP-választásokon közvetlenül az európai pártokra is lehet majd szavazni — talán megijedt, mert a Fidesz egyetlen pártcsaládhoz sem tartozik.

A bejegyzést itt olvashatod:


A mai napon ünnepeljük Európa napját, ami lehetőség arra is, hogy számot adjunk Európa jövőjére vonatkozó víziónkról is.

🇭🇺 Az erről szóló konferenciát Magyarország komolyan vette, hiszen hazánk az elsők között fogalmazta meg a kontinensünk jövőjéről szóló hét pontját, míg több mint 800 eseményével a párbeszéd legaktívabb tagjai voltunk.

➡️ Uniós szinten azonban a konferencia kudarcot vallott: az EP saját kicsinyes politikai céljaira használta fel az eseményt, melynek keretében olyan ajánlásokat tett, amelyek figyelmen kívül hagyják a nemzetállami érdekeket – gondoljunk csak a transznacionális lista bevezetésére vagy az egyhangú döntéshozatal eltörlésére.

❗️Európa hosszú ideje lejtmenetben van. És miközben olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a migráció, a világjárványok vagy a háború, egyesek mégis a hatalmi és ideológiai érdekek mentén mélyítenék az Uniót.

Ezt nem engedhetjük meg! Mi, Magyarok, tovább küzdünk a föderációs törekvések ellen egy egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek Európájáért! 🇭🇺✌🏻


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top