Arra kérték Orbánt, ne használja zsarolásra a szankciók ügyében hozott vétóját.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője figyelmeztette Orbán Viktort, hogy ne kösse össze az orosz olajszállítások ügyét a saját pénzügyi követeléseivel. Az Euronewsnak adott interjújában Borrell szerint elfogadhatatlan lenne az, ha a magyar kormány
a vétót felhasználva próbálná előmozdítani a helyreállítási alapok ügyét.
A Magyarországnak járó helyreállítási pénzeket ugyanis a nagy korrupciós veszély miatt fagyasztották be. Orbán a péntek reggeli rádióinterjújában azzal érvelt, hogy az energiarendszer átállításához
legalább öt évre és több ezer milliárd forintra van szükség.
A miniszterelnök péntek reggel azt mondta, egy olajembargó atomcsapással érne fel a magyar gazdaság számára, ezért ehhez nem járul hozzá.
“Magyarországra orosz, vagy bármilyen fajta olaj csak csővezetéken érkezhet. A csővezeték egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon. Ez egy adottság. Olyan javaslatot, amely ezt a körülményt figyelmen kívül hagyja, nem tudunk elfogadni. Mert ez a javaslat így ebben a formájában , mert ez a javaslat így ebben a formában felér egy a magyar gazdaságra ledobott atombombával.”
A közmédiának adott interjújában Orbán azt mondta, a gázembargóhoz a teljes magyar energiarendszert át kellene állítani. Ez legalább öt évbe és több ezer milliárd forintba kerülne. A unió külügyi főképviselője arra figyelmeztette Orbánt,
ne használja zsarolásra a szankciók ügyében hozott vétóját.
Az Euronews riportere, Meabh McMahon Firenzében, a State of the Union nevű rendezvényen kérdezte Borrellt az ügyről, ahol a spanyol politikus láthatóan meglepődött Orbán atombombás hasonlatán:
“Hallottuk Orbán Viktort a rádióban ma reggel, amikor a szankciós csomagot atombombához hasonlította.”
“Atombombához?”
“Igen. Mit mondana neki? “
“Beszélhetünk arról, hogy egy országnak hány évnyi átmenetre van szüksége az olajembargóhoz való alkalmazkodáshoz. De összekötni az olajembargót valami mással, aminek semmi köze hozzá, például a helyreállítási alapok kifizetéseivel, ez elfogadhatatlan”
— mondta Josep Borrell, az unió főképviselője az Euronews riporterének Firenzében.
A szankciókról a hétvégén tovább tárgyalnak a tagországok képviselői, miután pénteken nem jutottak eredményre a nagykövetek. Pénteken egyébként a bizottság újabb javaslatot tett, amely újabb egy éves haladékot tartalmazott Magyarország és Szlovákia számára.
Videó:
(via, euronews.com) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.