Egy hónap alatt is jelentős a drágulás.
9,5 százalékos volt az infláció idén áprilisban
– tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ennél nagyobb inflációt utoljára
2001 második negyedévében
láttunk Magyarországon.
A maginfláció, vagyis a gyorsan változó külső gazdasági hatások kiszűrésével készült mutató 10,3 százalékos (egy hónapja 9,1 százalékos volt). A nyugdíjas infláció, azaz az idősek fogyasztási szokásai szerint átsúlyozott mutató az előző havi 8,3 százalékosról 9,3 százalékosra nőtt – emlékezetes, a kormány épp április végén jelentette be, az eredetileg tervezett 5 helyett 8,9 százalékkal nőnek idén a nyugdíjak.
Ha nem az egy évvel korábbihoz, hanem a márciusihoz hasonlítjuk az árakat, akkor az látszik, hogy 1,6 százalékos volt a drágulás egy hónap alatt.
Részletesen így jött ki a friss adat:
- Az élelmiszerek átlagosan 15,6 százalékkal drágábbak, mint egy éve,
- az alkoholos italok és dohányáruk együtt számolva 5 százalékkal drágultak,
- a tartós fogyasztási cikkek – mint például a háztartási gépek, bútorok, járművek, számítógépek – ára 11,1 százalékkal nőtt,
- az egyéb cikkek elnevezésű csoport – itt a legfontosabb az üzemanyagok, de ide tartoznak a lakásjavítás, barkácsolás eszközei, a háztartási fogyó cikkek, a gyógyszerek, újságok, könyvek, virágok is – 10 százalékkal drágult,
- a szolgáltatások ára átlagosan 6,3 százalékkal nőtt,
- a háztartási energia 1,6 százalékkal drágább (a nagy része ennek a csoportnak most fix áras),
- a ruhák ára pedig 3,7 százalékkal nőtt.
A kormány elkötelezett az árstop mellett, nemrég ezt július 1-jéig hosszabbították meg. Az üzemanyagárak 480 forintos maximálása valóban meglátszik a statisztikán, az élelmiszereké ennél egy fokkal bonyolultabb kérdés, hiszen a boltok emelhetik minden más termékük árát, hogy a maximált árú hat termék miatti bevételkiesést visszahozzák.
Ebből jött ki az, hogy ugyan egy hónapja a magyar infláció az EU-s középmezőnyben volt,
az élelmiszerárak sokkal durvábban nőttek itt,
mint a kontinens szinte minden más helyén.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.