Felforrt az agyvize.
Varga Judit Facebook-oldalán kritizálta az Európai Bizottság rendezvénysorozatát. Az indulatos, elütéssel helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal teletűzdelt bejegyzésben arról írt, a konferenciát túszul ejtette “egy liberális vélemény hegemónia” (sic!).
Az igazságügyi miniszter bejegyzését az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
“Az Unió „még több Európát” típusú válságkezelése megbukott.
🎙 Ma reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi újság c. műsorában az Európai Unió jövőjéről folytatott konferenciasorozat zárása kapcsán elmondtam, hogy vissza kell téríteni Európát az alapító atyák akarata irányába, ahol egyértelmű hatáskör elhatárolások vannak, és ahol a nemzeti szuverenitás ugyanolyan érték, mint a közös fellépés.
⚠️ A Bizottság konferenciasorozatát
egy liberális vélemény hegemónia ejtette túszul,
ami az európai állampolgárok véleményére hivatkozva próbálja demokratikus akartként beállítani a saját ideológiai törekvéseit és ezzel próbálják majd zsarolni a tagállamokat is.
❌ A brüsszeli elit szerint megérett az idő arra, hogy meghaladjuk a nemzetállamokat és eltöröljük a vétót, ami egyértelműen a nemezti érdek és szuverenitás utolsó védőbástyája.
❌ Ezek az
őrült ötletek
időről időre mindig felbukkannak, de most úgy gondolják, hogy egy ilyen álságos európai akarat mögé bújtatva tudják majd ezt a többi nemzet torkán is lenyomni.
Ezt nem fogjuk szó nélkül hagyni, mi is ott leszünk a saját véleményünkkel! 🇭🇺✌🏻”
(Varga Judit/Facebook) |forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.