Politika

Brutálisan bezuhant a forintárfolyam Orbán beszéde után, rekordközeli értéket mértek

nyugatifeny.hu

Beütött a krach.

Hétfőn reggel erősödött a forint az euróárfolyammal szemben, azonban a trend rögvest megfordult, mihelyst Orbán Viktor megtartotta beiktatási beszédét. Ennek köszönhetően mindössze néhány óra alatt 385 forintról

392-re

gyengült a magyar deviza az Európai Unió hivatalos fizetőeszközével szemben.

A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva. Ábra: Portfolio


Ez az elmúlt két hónap mélypontját jelenti.

A Portfolio grafikonja alapján a forint radikális gyengülése 15 óra 20 perc után indult — ekkor kezdődött a Parlamentben frissen újraválasztott miniszterelnök beszéde. Ahogy a portál felidézte, a kormányfő szónoklatában az inflációval szembeni fellépést hirdetett meg a jegybankkal közösen.

Óvatos, de

határozott árszabályozó intézkedések lesznek,

az eredmények szeptemberben látszani fognak év végére pedig tartósan elviselhető állapotokat alakítunk ki addig is, amíg Brüsszel vissza nem talál a józan gazdaságpolitika ösvényére” — jelentette ki Orbán.


A nemzetközi befektetők a beszéd hatására valószínűleg a piaci folyamatokba való beavatkozás tényére reagáltak drasztikus lépéssel. A piaci folyamatokat befolyásoló szabályozások ugyanis ijedséget válthatott ki körükben, amelynek folyománya lehetett a forintgyengülés.

(Portfolio/444.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top