Politika

Nem áll le az iparkamara elnöke: Azt is elárulta, mikortól szüntetné meg a katát

nyugatifeny.hu

Nem is olyan sokára.

Korai még dönteni, hogy a kisvállalkozások tételes adózásának (kata) megszüntetése vagy markáns újratervezése a jobb megoldás, szólnak érvek mindkettő mellett, ellen

– mondta Parragh László a Világgazdaságnak.

A módosítás kockázata, hogy az új szabályozás milyen vállalkozói hozzáállást vált ki, a kivezetésnél az kérdéses, hogy az adózók mennyire hajlandóak belépni egy új adónembe.


Ha véget is ér a katázás, a helyére lépő adónak azonnal meg kell jelennie, hogy kár senkit ne érjen – teszi hozzá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Szerinte év végéig kellene kidolgozni az átalakítást, év közben ugyanis nem logikus változtatni, sok adminisztrációs, bürokratikus teherrel járna, „többet vinne, mint hozna”. Parragh László azt támogatja, hogy

jövő januártól

induljon el az új rendszer.

Fenn kell tartani az önfoglalkoztatók, az alacsony egzisztenciájú vállalkozások kedvezményes adózását, de le kell zárni a kiskapukat, amelyekkel sokan visszaélnek. Óvatos becslése szerint ez 100 ezer főt, a nyilvántartott katás adóalanyok 20-30 százalékát jelentheti.

A fő probléma a rejtett foglalkoztatás, de a jelenlegi szabályozás hosszútávon az egyéneknek sem kedvez a nyugdíj megállapításakor, és valorizálni kell a 2013 óta változatlan adószintet, ami az inflációt sem követte le. Az MKIK szerint az adót érdemes lenne valamiféle sarokponthoz kötni, ami lehet az infláció, vagy a minimálbér is.

Parragh László szerint az állam eltolhatná magától a nyugellátás és egyéb járandóságok értékének rendezését, hagyhatná, hogy minden érintett “vakarja a fejét, mikor kézhez kapja az első nyugdíját.”


Az MKIK-elnök nyitottságot érzékel a döntéshozó részéről, hogy az eddigi 12 millió forintos éves bevételi plafont 18 milliós szintre emeljék. Viszont a mérleg serpenyőjének másik oldalát is rendezni kell: az egy megrendelőhöz normál adózás mellett engedélyezett éves 3 milliós számlázási maximum

csökkenhet.

Ezzel lehetne megakadályozni az ügyeskedést, hogy a főállású munkavégzés egyéni vállalkozói jogviszonyban történjen.

(via 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top