Politika

Putyin bejelentette: Ukrajna megkerülésével Magyarországot is használni akarja céljai elérésére

nyugatifeny.hu

Számít ránk.

Akár Magyarországon, Románián vagy Lengyelországon keresztül is ki lehetne juttatni a gabonát Ukrajnából

– mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija-1 orosz televíziós csatornának adott interjúban.

Az orosz elnök több lehetőséget is felvázolt a búza és a többi gabonaféle exportjára Ukrajnából, ezek között említette, hogy akár Magyarországon, Románián (a Dunán keresztül is) és Lengyelországon keresztül lehetne kivinni az ukrán gabonát. Lengyelországgal kapcsolatban megjegyezte, hogy

„ott vannak bizonyos műszaki jellegű problémák, mert a (vasúti) pályák eltérőek, meg kell változtatni a vasúti kocsik forgóvázait. Ez azonban csupán néhány órás művelet, és kész.”


Ukrajna a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre. Silóiban a 101 napja tartó háború miatt

több mint 20 millió tonna búza

vesztegel, és félő, hogy ha nem jut ki, akkor a világ több országában élelmiszerválság fog kitörni.

Vlagyimir Putyin szerint a leglogikusabb megoldás az lenne, ha Belaruszon keresztül juttatnák ki a gabonát, ehhez azonban az kell, hogy feloldják a Belarusszal szembeni szankciókat. Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök hivatalának tájékoztatása szerint az államfő az António Guterres ENSZ-főtitkárral pénteken folytatott telefonbeszélgetése során közölte, készek arra, hogy Belarusz területén keresztül eljuttassák a balti-tengeri kikötőkbe az ukrán búzát.

Kijelentette azonban, hogy ennek feltételeként a Németországhoz, Lengyelországhoz, a balti országokhoz és Oroszországhoz tartozó balti-tengeri kikötőknek

nyitva kell állniuk a belarusz áruk előtt.

Lukasenka egyben tárgyalásokat szorgalmazott Belarusz, Ukrajna és a balti országok között az ügy érdekében.

Vlagyimir Putyin egy másik lehetőség gyanánt elmondta, hogy Oroszország bármilyen előfeltétel nélkül meg tudja szervezni a gabona exportját az ellenőrzése alatt álló ukrajnai kikötőkből, például Bergyanszkból és Mariupolból.


“Biztosítjuk a békés átjárást, szavatoljuk a biztonságos megközelítést ezekhez a kikötőkhöz, biztosítjuk a külföldi hajók bejutását és közlekedésüket az Azovi- és Fekete-tengeren keresztül”

– jelentette ki.

(via Népszava) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top