Politika

Orbánért miséző pap: A miniszterelnök leginkább Szent Istvánhoz mérhető

nyugatifeny.hu

Szerinte ez nem pártpolitika, de Gyurcsányért azért még sosem imádkozott.

Május végén Orbán Viktor születésnapján már szinte hagyomány, hogy a lelkes hívők szentmise keretében adnak hálát a miniszterelnökért. A misét celebráló pap, Osztie Zoltán a Népszavának azt mondta, pontosan nem is tudja, de már legalább tízszer mutatott be hálaadó szentmisét Orbán Viktor születésnapja alkalmából.

Úgy véli, a választás kimenetelében is volt szerepe imádságuknak, abban, hogy a Fidesz újra kétharmadot ért el. Ugyanakkor nem gondolja, hogy ez szembe menne a katolikus tanításokkal, hiszen az nem pártpolitikai elköteleződés, ha az ország miniszterelnökéért imádkoznak. Ez független is szerinte Orbán személyétől, ők bárkiért imádkoznak, akik közhatalmat gyakorolnak.


Azt azért elismerte, hogy buzgóbban imádkoznak azért, aki a szívükhöz közel áll, magasabb hivatalt visel, de Gyurcsány Ferencért, amikor miniszterelnök volt, külön szentmise keretében nem imádkozott.

“Először nyilván az ő megtéréséért kell imádkozni.”

– jelentette ki Gyurcsányról.

Az interjúban az is szóba került, hogy a misén azt mondta, a diktátorság lehet jó dolog is. Ezt azzal magyarázta, hogy ő csak a magyar nyelv zsenialitását akarta kihasználni, hiszen a “diktátor” szót úgy is lehet érteni, hogy egy vezető diktál.

Osztie szerint a Fideszben biztosan vannak jó, nagy kaliberű politikusok, de Orbán Viktorhoz hasonló senki.

“Valószínű azért, hogy a miniszterelnök úrnak egészen kiváló és hasonlíthatatlan kvalitásai vannak, nem beszélve a több évtizedes politikai gyakorlatáról, tapasztalatáról. Hozzá fogható nyilván nem nagyon akad, én legalábbis nem látok ilyet.”


– magyarázta. Annyira nagynak tartja Orbánt, hogy nemhogy a jelenkorban, de még a történelmi személyiségek közül is nehéz hasonlót találni: leginkább

Szent Istvánhoz

tudja hasonlítani a miniszterelnököt.

“Orbán Viktor is ugyanolyan nagymértékben felvállalja a keresztény kultúrát és a hazát, amely, szeretném hangsúlyozni, a magyarság történelmét tekintve alapjaiban összetartozik. (…) Röviden: Isten, haza, család! Szent István letette az alapokat, a miniszterelnök úr kereszténydemokrata politikusként ugyanezt a három pillért képviseli, szilárdítja és erősíti.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top