Politika

Brit védelmi miniszter: Oroszország a katonai összeomlás szélén áll

nyugatifeny.hu

Rossz híreket kaptak Putyinék.

Ukrajna képes kiszorítani Oroszországot a Donyec-medencéből – fejezte ki meggyőződését Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken Kijevben azon a megbeszélésen, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folyatatott.

Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a brit miniszter azt mondta,

Oroszország “az összeomlás szélén áll, legalábbis katonai erejét tekintve”.

Zelenszkij elmondta: Kijev nagyra értékeli, hogy Nagy-Britannia vezető szerepet tölt be Ukrajna támogatásában fegyverekkel, pénzügyi eszközökkel és szankciókkal.


“Nagyra értékeljük az igazán valódi, közös munkát, amikor a szavakat állandóan tettek követik. Általában véve hálás vagyok Nagy-Britanniának, a kormánynak, a miniszterelnöknek. Gyakran beszélek Boris Johnsonnal, és tudom, hogy miniszteri szinten is igen szoros kapcsolat van”

– fogalmazott az ukrán elnök.

A bri védelmi miniszter még hétfőn jelentette be, hogy Nagy-Britannia is szállít az eddigieknél nagyobb hatótávolságú rakétarendszereket Ukrajnának az orosz háborúval szembeni védelem erősítésére. Közölte, hogy London M270 típusú rakéta-sorozatvetőket ad át az ukrán fegyveres erőknek, ugyanazokkal a szigorú feltételekkel, amelyekkel az Egyesült Államok is kilátásba helyezte hasonló képességű, M142 High Mobility Artillery Rocket System (HIMARS) típusú rakétarendszerek szállítását.


A brit védelmi tárca ismertetése szerint az M270 rakéta-sorozatvetők percenként tizenkét rakéta kilövésére alkalmasak. Ezeknek a precíziós vezérlésű rakétáknak a hatótávolsága 80 kilométer, amely messze meghaladja az ukrán fegyveres erők által jelenleg birtokolt rakétaeszközök kapacitásait.

(via, MTI / 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top