Politika

DK: Az Orbán-kormánynak kicsúszott a kezéből az irányítás, az idősek napról napra nehezebben élnek (+videó)

nyugatifeny.hu

“A pénzromlás mértéke már veszélyeztetheti a gazdasági stabilitást”.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy rekord méretű infláció sújtja a magyarokat. Ezt mindenki nap, mint nap tapasztalja a saját zsebén is — mondta Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője online sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta: hiába a kormány félrebeszélése, az idősek egyre rosszabbul élnek, mert érdemi nyugdíjemelés helyett, legfeljebb kampányszerűen osztogatott pénzekkel próbálta a kormány betapasztani a réseket. A Demokratikus Koalíció ámítás helyett, valódi intézkedéseket követel — tette hozzá Dávid Ferenc.

A szakértő emlékeztetett: ezért javasolták korábban a kormánynak, hogy juttasson, egyszeri, minimum 100 ezer forint támogatást az átlagnál kisebb jövedelmű nyugdíjasoknak, továbbá felhívta a figyelmet arra is, hogy év végéig ideiglenesen csökkentsék az áfát, 0 százalékra, 2023-tól pedig 5 százalékra.


A politikus javaslatának értelmében az intézkedés érintené,

  • a gyermekápolási termékeket,
  • a női higiéniai termékeket,
  • a napelemeket, és egyéb megújuló energiatermékeket,
  • valamint a lakóépületek energetikai korszerűsítését.

Hozzátette, csökkentsék továbbá a felére az üzemanyagokon lévő jövedéki adót is. A DK szakpolitikusa rámutatott, ezek valódi megoldások lennének, nem csupán a nyugdíjasok, hanem

minden magyar ember számára.

“A törvénytelen kormány azonban szemmel láthatóan nem akar ezzel érdemben foglalkozni. Jelen állás szerint, az a szomorú helyzet, hogy az Orbán-kormánynak kicsúszott a kezéből az irányítás a forint és az árak felett, ezért hozzák most a megszorító intézkedéseket, és ezért vezetik be az új adókat”

— hívta fel a figyelmet Dávid Ferenc, hozzátéve, “ez viszont borzalmasan nagy zsákutca, mert a magyarokkal fizettetik meg a saját alkalmatlanságukat”.

Dávid Ferenc rámutatott: a kormányzat látszatintézkedései csak egy szűk rétegnek kedveznek, de ők amúgy is az Orbán-rezsim kedvezményezettei, akik továbbra is jól fognak járni, míg a leginkább kiszolgáltatott réteg, akik a minimálbér körüli juttatásokból élnek teljesen ellehetetlenül. Mint mondta, “a pénzromlás mértéke már veszélyeztetheti a gazdasági stabilitást, illetve

aggodalmat kelt az alacsony jövedelmű rétegek körében”.

Videó:


(Demokratikus Koalíció/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top