Eközben a kormány csak az oligarchák jóltartásával törődik.
Közel 10.000-en írták alá a Demokratikus Koalíció petícióját, amelyet a katás adózás eltörlése ellen indítottak, közölte Kálmán Olga szombati online sajtótájékoztatóján.
A DK frakciószóvivője múlt vasárnapi sajtótájékoztatóján is felidézte, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter, valamint Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arra utalt, megszűnhet a kisadózók tételes adója, azaz a kata.
Ezért döntött úgy a Demokratikus Koalíció, hogy petíciót indít a katázás megszüntetése ellen.
Már akkor is hangsúlyozta a párt, hogy ez nem más, mint
adóemelés és megszorítás.
A Fideszre teljesen jellemző Kálmán Olga szerint, hogy a kisembereket és a kisvállalkozókat bünteti, míg a fideszes oligarchák vígan élnek és gyarapodnak.
Mint azt Kálmán Olga szombati sajtótájékoztatóján közölte: hatalmas siker a DK petíciója, amit már csaknem 10.000-en írtak alá.
“A DK nem hagyja szó nélkül a kormány aljas húzásait, ezért indítottuk el a petíciót”
— hangsúlyozta a frakciószóvivő.
“Magyarország ugyanis nem Mészáros Lőrincekből és Tiborcz Istvánokból áll, hanem olyan emberekből, akik jelentős része kisvállalkozóként próbál megélni. Ha kivezetik a katát, akkor
ezeket az embereket teszik tönkre”
— hangsúlyozta Kálmán Olga.
“Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Orbánék összeomló gazdaságpolitikájának következményeit a magyarokkal fizettessék meg”
— fogalmazott, hozzátéve, hogy még a Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara sem támogatja a kata eltörlését, csak a szabályozáson javítana.
A frakciószóvivő kiemelte: 450 ezer katás véleménye érdektelen a kormánynak, hiszen ők csak az oligarcháik jóltartásával törődnek.
A videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.