Politika

Színt vallott a köztársasági elnök – Sokan felháborodtak a kijelentésén!

Pestibulvar.hu

Áder János elnökségét több kritika is érte azzal kapcsolatban, hogy kiszolgálta az Orbán-kormányt, minden törvényt aláírt, melyet elé raktak. Ezzel kapcsolatban kérdezték utódját, Novák Katalint.

444.hu közlése szerint az állami tévében adott interjút a nemrég megválasztott köztársasági elnök Lánczi Tamásnak, aki megkérdezte Nováktól, hogy a munkája fokmérőjének tartja-e a jogi aktivizmust; erre az új elnök egyértelműen nemmel válaszolt. Ezt követően a törvények visszaküldése került szóba, mellyel kapcsolatban Novák kifejtette, hogy teljes mértékben azonosulni tud Áder János gyakorlatával,


TEHÁT HA SZÁZ OLYAN TÖRVÉNYT TESZNEK ELÉ, MELLYEL EGYETÉRT ÉS JÓNAK TALÁL, AKKOR MIND A SZÁZAT ALÁ FOGJA ÍRNI!

Az elődje által alkalmazott gyakorlat folytatása pedig nem kecsegtet semmi jóval, ugyanis Áder szinte mindent aláírt, amit az Orbán-kormány szeretett volna, hiába tüntettek tízezrek az utcákon.

Az első ilyen 2013-ban volt, mikor az Alaptörvény negyedik módosítása került elé, akkor hangzott fel először, hogy “Ne írd alá, János!”. De ugyan így aláírta 2017-ben a tüntetések ellenére a CEU budapesti működését ellehetetlenítő törvényt is, és 2018 decemberében a rabszolgatörvényként elhíresült módosítást illetve nemrég a gyermekvédelminek nevezett, valójában melegellenes törvényt is.

hvg.hu gyűjtése szerint Áder a több mint 1700 alkalomból csak 45 esetben élt a vétójogával, ezt a gyakorlatot kívánja most folytatni Novák Katalin,


AKI BEIKTATÁSA ELŐTT KI SEM LÉPETT A FIDESZBŐL, EGYSZERŰEN CSAK FELFÜGGESZTETTE A TAGSÁGÁT A PÁRTBAN.

Korábban pedig külföldről kapott egy hatalmas pofont Novák Katalin, az erről szóló cikkünket ide kattintva olvashatják el!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top