Politika

Gyáván megfutamodott a kormány – Orbánék már egy koncertet sem mernek megrendezni!

Pestibulvar.hu

Néhány nappal az Élet győzni fog című jótékonysági koncert megrendezése előtt hátrált ki a kormány az esemény mögül, így azt mégsem a Várkert Bazárban tartják majd.

Az ukrán szolidaritási koncertet, melyen Volodimir Zelenszkij egykori színésztársai is fellépnek, június 16-án rendezik meg Budapesten. Az esemény szervezése hetek óta zajlik és ebben egészen eddig a magyar kormány is partnernek bizonyult,

AZONBAN ORBÁNÉK AZ UTOLSÓ PILLANATBAN INDOKLÁS NÉLKÜL HÁTRÁLTAK KI MÖGÜLE.

Az európai koncert turné magyarországi állomása végül nem marad el, az ellenzéki vezetésű IX. kerületi önkormányzat átvette a szervezési feladatokat és helyet biztosít az eseménynek a Bakáts téren.


A koncert legutóbbi helyszíne Lengyelországban volt, amin 12000 ember vett részt. A következő napokban Budapest mellett Bécsben, Bukarestben, Berlinben, Firenzében, Madridban és Cascaisban is lesz koncertjük. Baranyi Krisztina a kerület polgármestere a Telexnek elmondta, hogy az esemény bevételeit humanitárius és egészségügyi célokra fordítják majd.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top