Azonnal le kellene mondania valamennyi politikai tisztségéről, és távoznia kellene a közéletből az Adolf Hitler náci diktátort dicsőítő DK-s újbudai polgármesternek, László Imrének – írta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője a közösségi oldalán. Véleménye szerint László Imre maradása azt jelentené, hogy Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, Gyurcsányné és a teljes DK szerint is példaértékű és dicsérhető a náci vezér, Adolf Hitler munkássága.
Deutsch Tamás közösségi oldalán idézte László Imre vállalhatatlan kijelentését:
“36-ban vagy 37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után. Aztán ami utána történt, az már nem igazán fér ebbe a képbe bele.”
Bejegyzésében a baloldalnak, névszerint László Imrének, Karácsony Gergelynek, Gyurcsány Ferencnek és feleségének üzent. Azt írta, hogy „Magyarország, a magyar nemzet egy értékközösség is. Ebbe az értékközösségbe nem kicsit, hanem nagyon nem fér bele az, amit László Imre mondott” – utalva a bukott miniszterelnök őszödi beszédének szófordulatára.
Deutsch Tamás hozzátette, „magyarázhatatlan és menthetetlen a kijelentése, vegytiszta neonáci, antiszemita és rasszista alapvetés.”
Azt írta, hogy a minimális emberi tisztesség és a baloldal által előszeretettel hangoztatott politikai korrektség azt követeli, hogy László Imre azonnal távozzon a közéletből, mondjon le polgármesteri tisztségéről, ezzel a fővárosi képviselői megbízatásáról és a Demokratikus Koalíció elnökségi tagságáról.
Deutsch Tamás szerint László Imre maradása azt jelenti, hogy Karácsony Gergely, a fővárosi ellenzéki koalíció, Gyurcsány Ferenc és felesége, valamint a teljes Demokratikus Koalíció szerint is példaértékű és dicsérhető a náci vezér, Adolf Hitler munkássága.
Forrás: The Post
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.