A Bayer showban mindenről beszélt, mi szemnek, szájnak ingere: Soros, migráció, és Etiópia is szóba került, ami “baromira” fejlődik.
“”Annyira meg vannak tőlünk ezek ott ijedve, hogy mindenben a megosztást fogják keresni (…) a Puskásban ötvenezer torokból zeng a magyar Himnusz meg a hajrá magyarok. Hát ezt meg kell osztani, úgy hogy ez egy nagyon kemény hadviselés ellenünk. Hibrid hadviselésnek hívják egyébként””
– jelentette ki a szerdai német-magyar meccs kapcsán a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Bayer show című műsorában.
Németh Szilárd ugyanakkor azt hangoztatta, ez nem fog “nekik” sikerülni, mivel észnél vagyunk.
Majd egy újabb gondolatmenet után a következő eszmefuttatással rukkolt elő: “Az Európai Unión kívül van élet. Bocsánat, ezt nehogy valaki úgy fordítsa le, hogy én azt mondtam, hogy most akkor menjünk, hagyjunk ott. Én Európai Unió-párti vagyok és azt hiszem, az ország nagy része is Európai Unió-párti.”
Kifejtette, hogy az EU gazdasága minden téren szorul vissza, amely nem versenyképes Kínával. Ráadásul jön fel India, Brazília, vagy éppen Fekete-Afrika, ahol ott van Etiópia, ami “baromira” fejlődik. Mindez nem számít, csak az, “ki hogy szaladgál” bizonyos színű zászlókkal. Ezt követően egy hosszas dörgedelembe kezdett:
“”Ezért akarnak térde kényszeríteni? Európa legsikeresebb országát?!…amelyik megmutatta, hogy kell a koronavírus idején viselkedni?!…minket kellene letérdeltetni?””
Természetesen megfejtette azt is, hogy miért Magyarország ellen indul a legtöbb jogállamisági eljárás: azért, mert 2015-ben “megállítottuk” az illegális migrációt. “Ha úgy tetszik, a Soros-terv útjában állunk” – vonta meg a konzekvenciát.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.