Nem tetszett neki az ötlet.
Facebook-videóban adott hangot elégedetlenségének Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot ki akarták rekeszteni egy tervezett futballigából. A külgazdasági és külügyminiszter az ötletet elfogadhatatlannak nevezte.
A politikus arról beszélt, “a futball mindenkié“, és a mérkőzéseken bármi előfordulhat — utalt arra, hogy szerinte semmi nem megrendezett. Arról beszélt, a sportnak a lényegét az adja, hogy a csapatok költségvetésétől és a játékoskeretek minőségétől függetlenül adódhatnak meglepetések.
Arról beszélt, a Szuperliga néven indult bajnoki rendszer csírájában fojtotta volna el a “varázst“. Szerinte ezzel olyan zárt rendszer jött volna létre, amelybe “érdem alapján nem lehetett volna bekerülni“, kizárólag az anyagi szempontok döntöttek volna.
Elmondta, az UEFA fellépett a tervek ellen, és már bírósági eljárás is zajlik az ügyben. Ennek során a magyar kormány is ki fogja fejteni az érveit. Hozzátette, támogatják a futballszövetséget abban, hogy európai futball versenyrendszere “továbbra is nyílt és érdemalapú legyen“.
Szijjártó Péter videóját itt lehet megnézni:
(Szijjártó Péter/Facebook) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.