A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata inkább családon belüli vitának tűnik. Kocsis Máté pénteki Facebook-bejegyzésében ezért azt üzente Dobrev Klárának, a DK kormányfőjelöltjének: “ha harcolni akar az oligarchák ellen, kezdje a férjével”.
Kocsis Máté a közösségi oldalán azt írta: “a lopott budai luxusházban élő milliárdos Gyurcsány az egykori pártállami kapcsolataiból alapozta meg a vagyonát, egy forintokért vett meg állami vállalatokat, értékes ingatlanokat privatizált ki, de külföldről is pénzelték”. Így lett milliárdos oligarcha – tette hozzá.
A Fidesz frakcióvezetője úgy folytatta, emellett Gyurcsány Ferenc “bukott kormányának nagy része is milliárdosokból” állt, és az ismert baloldali oligarchák még ma is őt segítik. “Gyurcsányné oligarchaellenes javaslata így inkább családon belüli vitának tűnik. Este üljenek le, igyanak valamit, és szép nyugodtan beszéljék meg inkább” – fogalmazott a kormánypárti politikus.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.