Extraprofitadó jó, globális minimumadó rossz.
A magyar kormány nem lelkes a globális minimumadó ötletétől, annak bevezetésétől még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség — írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda reggel a Facebook-oldalán, beszámolva arról, hogy az éjjel Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel egyeztetett telefonon.
Szijjártó Péter közölte, a globális minimumadóról szóló egyeztetés során azt mondta az amerikai külügyminiszternek:
“mi egyáltalán nem vagyunk lelkesek ettől az ötlettől, főleg nem annak jelenlegi formájában, pláne nem a jelenlegi körülmények között”.
Az európai gazdaság nagyon komoly kihívásokkal néz szembe a háború miatt, ebben a helyzetben a termelő vállalatokat sújtó újabb adóterhek végzetesek lehetnek — írta bejegyzésében a magyar külügyminiszter, hozzátéve: főleg úgy, hogy a bevezetésre már a jövő év elején sort akarnának keríteni Európában, míg a világ többi részén ki tudja, mikor fogják bevezetni, már ha egyáltalán ezt teszik.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott:
“ezért ezzel a döntéssel még egy mélyütést kapna az európai versenyképesség, amit jobb lenne elkerülni”.
Az amerikai külügyminiszterrel abban maradtak, hogy a héten még beszélnek — olvasható a bejegyzésben.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.