Politika

A Magyar Orvosi Kamara tiltakozik Pintér Sándor javaslata ellen

nyugatifeny.hu

Nem fogadják el.

Pintér Sándor miniszter munkaértekezletén komoly felvetésként hangzott el, hogy a béremelés harmadik lépcsőjét megkapja az ágazat, de ez differenciáltan kerül kiosztásra” – írja közleményében a Magyar Orvosi Kamara, amely – mint írják – “nem fogadja el a béremelés menetének megváltoztatását”.

“A miniszterelnökkel kötött bérmegállapodás minden orvost feltétel nélkül megillető alapbéremelés, mely törvényben rögzített”

— áll közleményükben.

Az egészségügyért is felelős belügyminiszter zárt körben tartott előadásáról a Népszava számolt be korábban. A lap szerint Pintér azt mondta, a jövőre esedékes, 10 százalékos orvosi béremelést “az intézményvezetők fogják szétosztani teljesítményarányosan”. Ezek szerint a humánszférában legfeljebb annak lehet örülni idén, ha nem lesz elvonás. A lap arról is beszámolt, hogy a rendezvény elején külön is figyelmeztették a hallgatóságot, hogy tilos hangfelvételt készíteni és fotózni.

A béremelésről még 2020-ban állapodott meg a kormány és az Orvosi Kamara.

A Magyar Orvosi Kamara közleménye:


(via, Magyar Orvosi Kamara/Facebook / nepszava.hu / 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top