Politika

Gulyás Gergely nem jól tudja: Közép-európai szinten is kiugró mértékben haldoklik a forint

nyugatifeny.hu

Baj van.

A héten többször is volt olyan nap, amikor 400 forintnál többe került egy euró. Márciusban, hasonló helyzetben Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta: a forint a brüsszeli szankciók áldozata — számolt be róla a 444.hu “Mi az ábra?” sorozatában.

A lap rámutat, hogy a környező uniós országok valutái sem gyengültek annyira, mint a magyar fizetőeszköz.

Május végén 14 százalékkal több forintba került egy euró, mint egy évvel korábban.

A lengyel zlotynál csak 2 százalékos volt a növekedés, a román lejnél és a horvát kunánál pedig az 1 százalékot sem érte el. Utóbbi kettő árfolyama az elmúlt években végig közelebb volt az euróhoz.


Hozzáteszik, a cseh korona végképp kilóg a sorból, még javítani is tudott az egy évvel ezelőtti árfolyamhoz képest.

A Bankmonitor számításai szerint

idén 150 ezer forinttal többe kerülhet a nyaralás egy háromtagú család számára, mint tavaly.

A növekedés 60 százalékban a forint gyengülésének tudható be.

Ha egyszer vége lesz a hitelmoratóriumnak, aggódhatnak majd a változó kamatozású forinthitelesek százezrei is: a jegybank töretlenül emeli a kamatokat az infláció miatt, ami részben a gyenge forintnak tudható be.

A lap megjegyzi, hogy a gyenge forint, többek közt az exportra gyártó külföldi nagyvállalatoknak “jó”, például az autógyáraknak, amelyek a forint gyengülésével csökkenthetik magyarországi kiadásaikat. Gulyás Gergely miniszter a pénteki kormányinfón azt mondta,

“a kormánynak lehet abban felelőssége, ha ez felelősségi kérdés, hogy tíz év alatt évente körülbelül egy százalékkal gyengült a forint az euróhoz képest (…) exportvezérelt gazdaságunk van, ez szerintem egyáltalán nem baj.

Többnyire a régió valutáival azonos irányba történt,

mértékét tekintve volt valamivel nagyobb, de nem drámai a különbség, és egyértelműen a háborúnak köszönhető”


— tette hozzá a miniszter, értékelve a forint jelenlegi mélyrepülését.

A gyenge forinttal jól jár a turizmus élénkülése is, mert Magyarország olcsó célpont lesz, és végső soron a kormány is örülhet, hiszen a gyenge forint inflációt okoz, így nő az állam áfabevétele, ami a 2023-as költségvetésben a legnagyobb betervezett tétel.

(via, 444.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top