Politika

Óriási a felháborodás: Adományokkal együtt vitte magával az alapítványt a távozó pártelnök

thepost.hu

Az adományokkal együtt magával vitte a Jobbik jótékonysági alapítványát Sneider Tamás volt pártelnök, így egykori politikai közössége új szeretetszolgálat létrehozására kényszerült – tudta meg a Blikk.

A szentimentálisabb emberek olykor elraknak egy tűzőgépet, vagy éppen egy tollat, ha munkahelyet váltanak, hogy emlékezzenek a maguk mögött hagyott évekre. A pártjából tavaly távozó Sneider Tamás a Jobbik Szeretetszolgálat Alapítványt tartotta meg, az ugyanakkor kérdéses, hogy a nosztalgia iránti igény vezérelte-e, hiszen néhány hete eltüntette a szervezet nevéből volt pártját. Emellett kuratóriumi elnöki megbízatása határozatlan lett, az alapítvány székhelye pedig átkerült arra a mátraszentimrei címre, ahol a politikus épp panziót épít.

Hogy mit csinált az alapítvány az elmúlt egy évben – amióta Sneider nem tagja a pártnak –, nem sikerült kiderítenünk, hiszen a tavalyi beszámolójuk nem elérhető a bírósági adatbázisban, a közösségi oldalán pedig megszűnt minden aktivitás, leszámítva a név-, logó- és névjegyváltoztatást, ami „jobbiktalanította” az arculatot.


Nagy érvágás lehet a Jobbiknak a korábban igencsak aktív, immáron Csudajó Szeretetszolgálat Alapítvány néven futó szervezet elvesztése, hiszen annak anyagi hátterét döntően a képviselőik biztosították, akik évekig lemondtak tiszteletdíjuk 10 százalékáról a jótékonysági szervezet javára. Ez havonta milliós nagyságrendű összeget jelenthetett.

A párt a Blikk érdeklődésére közölte, az alapítványt annak idején a párthoz kötődő személyek feleségei alapították jótékony célok megvalósítására.

„Amikor Sneider Tamás kilépett a frakcióból és a pártból is, a Jobbiknak nem volt más lehetősége mint megkérni a kuratórium elnökét – Sneider Tamást –, hogy az alapítvány vezetésében módosításokat hajtsunk végre, hogy az továbbra is jobbikosok érdekkörébe tartozhasson és tovább folytathassa a munkát ismert néven. Sajnos, az erről szóló megbeszélések eredményre nem vezettek, így Sneider Tamás az alapítványt magának tartotta meg az abban elhelyezett adományokkal együtt” – írta a Jobbik, hozzátéve: már elindították egy új alapítvány bejegyzését, a képviselők pedig szeretetszolgálat nélkül is támogatják a rászorulókat.

Szerettük volna megkérdezni Sneider Tamást arról, mennyire tartja korrekt döntésnek az alapítvány „megtartását”, ám megkeresésünkre eddig nem reagált. Sneider immáron az egykor ugyancsak jobbikos képviselő, Bencsik János vezette Polgári Válaszban politizál.


A bomberdzsekit zakóra cserélte

Sneider Tamás nem éppen hagyományos politikusi karrierutat járt be az elmúlt évtizedekben. Fiatalon az egri szkinheadmozgalom egyik meghatározó alakja volt „Roy” néven, sőt, 1992-ben el is ítélték egy cigány férfi megverése miatt. A kétezres évek elején a MIÉP-ben politizált, majd 2007-ben csatlakozott a Jobbikhoz, amelynek színeiben 2010-től 10 évig volt parlamenti képviselő, míg jelenleg a függetlenek között ül. Vona Gábor távozása után két évig vezette a Jobbikot, utódja Jakab Péter lett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top