Politika

Varga Judit úgy tudja, a kormány mindenkivel „kedvesen és diplomatikusan” kommunikál

nyugatifeny.hu

Szeretnek mindenkit.

Varga Judit igazságügyi miniszter interjút adott az Indexnek, amelyben gyorsan leszögezte, hogy nincs belharc közte és Navracsics Tibor területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter között, épp ellenkezőleg: „nagyon jó emberi, szakmai kapcsolat” van közöttük.

Varga az ellenzékről is kifejtette véleményét, szerinte az ellenzéki oldalon vannak, akik

„jobban gyűlölik a mi politikai közösségünket, mint amennyire a hazájukat szeretik. Én el sem tudnám képzelni, hogy olyan folyamatoknak drukkoljak, amelyek végén forrásokat vonhatnak el Magyarországtól.”


– fejtette ki. A miniszter szerint róluk van szó:

„sorosista NGO-k”

és „a nagy liberális-progresszív nemzetközi hálózat megmondóembei”.

Minden áskálódás és rémhírterjesztés ellenére meg fogjuk kapni a nekünk járó uniós pénzeket a tárgyalási folyamat végén. Ez ugyanis jár a magyar embereknek mind jogi, mind politikai értelemben”

– nyugtatott meg mindenkit Varga, aki szerint bár a magyar kormány

„kedvesen és diplomatikusan”

kommunikál, brüsszeli ellenfelik szemében mégis meghökkentő, hogy a magyar kormány a „véleményhegemónia világában” ki mer állni a nemzeti érdekekért.

A miniszter szerint a brüsszeli liberálisoknak érdemes lenne tőlük tanulnia, hiszen

„a valódi véleménypluralizmusnak köszönhetően Magyarországon valódi politikai viták vannak. Bárki, szabadon elmondhatja véleményét.”

Varga megemlítette azt is, hogy szerinte a magyar bírósági szervezetrendszer a végrehajtó hatalomtól

teljesen független.

A hetes cikkely szerinte eljárásról az Indexnek az mondta, hogy arra „már senki sem emlékszik, talán Brüsszelben sem tudják már, miről szól az egész boszorkányüldözés”.


A civil szervezetekről pedig azt mondta:

“Én minden jó szándékú civil szervezettel szívesen együttműködöm és segítem a munkájukat. Több mint hatvan civil szervezettel dolgozunk együtt. A sorosista szervezeteknek persze soha nem tudunk megfelelni, mert ők nem a problémák megoldásában érdekeltek, hanem a politikai hangulatkeltésben.”

(via RTL.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top