Politika

Novák Katalin úgy tudja mindenki minket másol – példakép lett Magyarország

thepost.hu

Egész Európa a magyar Caminót járja.

Felettébb lelkesen jelentette be Novák Katalin Facebook-oldalán, hogy Magyarország valóságos zarándokhellyé vált a családokért dolgozók számára.
Annak kapcsán fogalmazott így a miniszter, hogy szeptemberben rendezik a Budapesti Demográfiai Csúcsot, amelyen a miniszterelnök, Orbán Viktor is felszólal majd.
“Az utóbbi években Magyarország a családokért dolgozók zarándokhelyévé vált. A magyar családpolitika, a „magyar modell”

exporttermék lett,

melynek lényege, hogy a demográfiai válság megoldását a családban látjuk.
Vannak szövetségeseink ebben a munkában, egyre több ország érdeklődik a magyar tapasztalatok iránt, és vesznek át tőlünk konkrét, jó gyakorlatokat.
Ezért szervezünk két évente csúcstalálkozót és szervezzük meg idén negyedik alkalommal, szeptember 23-24. között a Budapesti Demográfiai Csúcsot.
A BDS kiváló platformot biztosít a tapasztalatcserére, a nemzetközi családbarát erők találkozására. A nemzetközi rendezvényre tizenhat országból több mint ötven felszólalót várunk, és várhatóan hat állam-, illetve kormányfő szólal majd fel, köztük

Orbán Viktor miniszterelnök.”


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top