Politika

Orbán keményen üzent a zúgolódóknak: Mindenki bérét nem lehet megemelni…

thepost.hu

Budapest – Valósággal sokkolta a tanárokat Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúja, amelyben arról beszélt, hogy az ápolók, bölcsődei dolgozók, szociális munkások és a kulturális szektor dolgozóival ellentétben, ők kimaradnak a béremelésekből.

A pedagógusok sztrájkra készülnek, megalakult a sztrájkbizottság, jövő héten már tárgyalhatnak erről a kormánnyal.

– Mindenki bérét nem lehet megemelni, hitelből pedig nem lehet bért emelni – reagált Orbán a tanári fizetésemelésre vonatkozó kérdésre. Azt ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre valamikor tízszázalékos fizetésemelést kapjanak, amit 2023-ban egy nagyobb arányú emelkedést követhet.

– A tíz százalékos béremelési javaslat, amelyről a kormányfő beszélt, a pedagógusszakma megalázása – jelentette ki a Blikknek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke, aki szerint a pályakezdők bértábla szerinti illetménye a garantált bérminimumot sem éri el, jövőre pedig a tíz éve pályán lévő pedagógusok bérét is utoléri a szakmunkás minimálbér.


– Olyan alacsonyak a bérek, hogy szinte teljesen hiányzik az utánpótlás a tanári pályáról: tavalyelőtt még 6100 pályakezdő lépett be a rendszerbe, a tavalyi, 2020/2021-es tanévben a köznevelési intézményekben elhelyezkedő, frissen végzett pályakezdő pedagógusok száma mintegy 2100 fő volt. Számítások szerint a következő öt évben 22 ezer tanárral lesz kevesebb, mivel ennyien vonulnak nyugdíjba, de őket a pályakezdők nem tudják pótolni, olyan kevesen vannak – tette hozzá.

– Magyarországon a legnagyobb a tanárok óraterhelése, ezt már nem nagyon lehet fokozni. Attól lehet tartani, hogy a közoktatás a gyerekmegőrzés szintjére süllyed, nem lesz szaktanár, aki tanítsa a diákokat. Nem véletlen, hogy az állami vezetők és hozzátartozóik menekítik ki a gyerekeiket a magyar közoktatásból – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, aki szerint a garantált bérminimumot 30 százalékkal kellene meghaladniuk a kezdő tanári fizetéseknek.

Vérlázítónak minősítette Orbán szavait a másik nagy szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének egyik vezetője, Nagy Erzsébet, aki szerint azért említhette meg a kormányfő a pedagógusokat, mert észrevette, hogy sztrájkra készülnek.

– Nem tíz százalékkal vannak elmaradva a pedagógusbérek, hanem jóval többel. Az illetményünket annak idején a 2014-es minimálbérhez kapcsolták, ezért szakadtak el a tanári fizetések a többi ágazattól – magyarázta a Blikknek Nagy Erzsébet, aki szerint 30 százalékos, szeptemberig visszamenőleges béremelésre lenne szükség, valamint a bértábla alapját a mindenkori minimálbérhez vagy garantált bérminimumhoz kötni, hogy ne értéktelenedjenek el a pedagógusbérek.


A tervek szerint a pedagógus szakszervezetek által megalakított sztrájkbizottságok a jövő héten leülhetnek a kormány képviselőivel, ha nem lesz megállapodás, akkor sztrájkolni fognak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top