Politika

Van itt zsé: 277 millióból négy év alatt nem történt semmi az általános iskolával, ezért hozzádobtak még 636 milliót

thepost.hu

Hadházy Ákos Facebookon hívta fel a figyelmet Tessely Zoltán két Facebook-posztjára és a kettő között eltelt négy évre, illetve plusz 650 millió forintra.

A Fejér megyei 3. országgyűlési választókerület fideszes képviselője 2017 szeptemberében jelentette be, hogy Ráckeresztúron 277 milliós EU támogatásból megújul és kibővül az általános iskola, majd a következő három évben, 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban nem történt semmi. Egészen 2021 júniusáig, amikor Tessely Zoltán Facebookon bejelentette, hogy a kormány hozzádob további 636 millió támogatást az iskola megújításához, vagyis összesen 1 milliárd forintból épül meg az, ami négy éve nem épült meg.

Tessely úgy fogalmazott,a „közös munkával és nagy-nagy hittel elért többletforrásnak köszönhetően” kezdődhetnek meg „most már egészen biztosan” a Petőfi Sándor Általános Iskola felújítási munkálatai. „A 1333/2021.(V.31.) számú Korm.határozat értelmében, a most odaítélt több, mint 636 millió forintos kormányzati támogatásból és a már rendelkezésre álló közel 277 millió forintból, azaz csaknem egymillárd forintból, a jelenleg az alsó tagozatos tanulók elhelyezését biztosító, igencsak leromlott állapotban lévő, földszintes épület részleges bontására, átalakítására, bővítésére, valamint egy emeleti szint hozzáépítésére kerül sor” – írja Tessely.


Hadházy ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, „sajnos 2017 óta 30-40 százalékos áremelkedés reális lenne”, majd hozzátette: ”Ennyibe kerül a totojázás, amíg megtervezik, hogy kellene lopni az összegből, addigra már nem elég az alkotmányos költség kifizetésére a pénz. Nade 200 százalékos drágulás?!”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top