Politika

Kiderült melyik szervezet indította be a Völner elleni lavinát – repülőtérről vitték el a rendőrség munkatársai a

thepost.hu

A Nemzeti Védelmi Szolgálat azonnal lépett.

Szeptember 16-án, a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján rendelte el a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a nyomozást hivatali vesztegetés és más bűncselekmények gyanúja miatt – írták a Blikk megkeresésére. Ismert, nem mindennapi ügyről van szó, a történtekbe belebukott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, illetve egy magas beosztású kormányzati tag, Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

A KNYF által kiadott közlemény szerint gyanú merült fel arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, amiért az államtitkár – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.


November közepén írta meg a Blikk, hogy a repülőtérről vitték el a rendőrség munkatársai a végrehajtói kar vezetőjét, Schadl Györgyöt és feleségét, akik – értesüléseink szerint – Dubajba akartak utazni. Lapunk információi alapján a férfit meggyanúsítása után le is tartóztatták, nejével szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendeltek el. Hogy pontosan mi a bűnük, nem derült ki. Schadl Györgyöt próbáltuk elérni cikkünk készítésekor – és most is kerestük –, ám a telefonján csak a hangposta jelentkezik be, ezért sms-t is küldtünk neki.

Az ügyről több helyről kértünk tájékoztatást már előző cikkünk készítésekor is. Ma az ügyészség megnevezte a tizenkét gyanúsított közül Völnert és Schadl Györgyöt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top