Politika

Kitört a népharag: a gazdaságvédelmi alapból vették ki Orbánék a 42 milliárdot – ha meglátod mire költötték…

thepost.hu

Miután Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a 2020-as költségvetés elszámolását a parlamentnek, elvileg tisztán kéne látszódnia, hogy mire ment el a tavaly elköltött 28 333 milliárd forint, és hogy miért keletkezett 5311 milliárd forintos hiány, ám mint a Népszava írja, több fontos kérdésben még mindig nem látni tisztán.

Kiderültek ugyanakkor újabb költések a gazdaságvédelmi alapból. Ebből az alapból tavaly 4030 milliárd forintot költött el a kormány, de a cégeknek nyújtott közvetlen gazdaságvédelmi támogatás csak 908 milliárd forint volt. Ehhez képest a Népszava összesítése szerint az állami cégek 1197 milliárd forintot kaptak, és ennek jelentős része az állami cégek feltőkésítésére szolgált.

Ezek közül is kitűnt a Magyar Posta Zrt. esetében alkalmazott megoldás: az állam 42 milliárd forintért vásárolt meg egy bélyeggyűjteményt, de hogy ez ne legyen tiltott állami támogatás, a Magyar Posta átadta a Bélyegmúzeumot az államnak.

Elment 207 milliárd forint az „egyes energetikai kérdésekről szóló előterjesztés szerinti feladatok végrehajtásához kapcsolódó forrásigény” címen, de az nem derül ki az előterjesztésből, hogy ez mit jelent, és hova került a pénz. A Népszava szerint más forrásokból ugyanakkor tudni, hogy ez a pénz az év végi pénzszórás idején kerülhetett az állami tulajdonban lévő MVM energiaholdinghoz.


Emellett a gazdaságvédelmi alapból 137,7 milliárd forintot kaptak a Fideszhez köthető közalapítványok, melyeket nem ritkán kormánytagok irányítanak. A Mathias Corvinus Collegium volt a legnagyobb kedvezményezett, rajtuk keresztül például 14,5 milliárd forintot kapott a Kommentár Alapítvány, ami kiadja a Kommentár folyóiratot.

A benyújtott zárszámadást a parlamentnek egyszerű többséggel kell elfogadnia, így a fideszes többség vélhetően simán áldását adja majd ezekre a tranzakciókra.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top