Politika

Német sajtó Magyarországról: maga a polgármester sem vesz tudomást a faluban uralkodó szegénységről…

Kép illusztráció forrás google

Jó hírünk a nagyvilágban

Magyarországon járt a ZDF német televíziócsatorna riportere, hogy az Auslandsjournal című műsornak készítsen egy körképet azokról a magyar állapotokról, amelyek

nem férnek bele Orbán Viktor “szárnyal a gazdaság-narratívájába.

Először Kiss Anikó nyugdíjas professzort kísérték el Körömre, ahol segélycsomagot adott át egy ottani családnak. A professzor elmondta: maga a polgármester sem vesz tudomást a faluban uralkodó szegénységről, noha vannak, akik 19-es laknak egy kicsi házban, és

napi egy eurónak megfelelő segélyből próbálnak megélni.

A riportban kitérnek arra, hogy míg Budapest épül-szépül, a szegény emberekről rendre elfeledkezik a kormány. A narrátor külön felhívja a figyelmet arra, hogy


az EU-ból érkező pénzből Orbán és a haverjai gazdagodnak,

a valóban rászorulók semmit nem látnak belőle. A riporter Orbán régi bajtársát, Fodor Gábort is megkérdezte a magyarországi helyzetről.

Fodor elmondta:

A rendszerváltáskor olyan társadalmat szerettünk volna, amit a tehetség hajt előre, nem a B-vitamin. Ennek a kormánynak az a legfőbb bűne, hogy nem szünteti meg a nepotizmust.

A riport kitér az irredentizmusra is. A riporter kiemeli: Orbán munkahelye körül Nagy-Magyarország hercegségeinek zászlói lobognak, és ezt pont olyan, mintha a német kancellári hivatal előtt Szilézia és Poroszország zászlói lennének.

Fodor Gábor szerint Orbán így akar magának szavazókat szerezni.

Szó van a műsorban a kormány Brüsszel-ellenességéről is, de megszólal Iványi Gábor lelkész is, akit a riporter Orbán egyik legnagyobb kritikusának nevez. Ő úgy nyilatkozik:

Két népcsoport létezik Magyarországon. Az emberek 60 százalékának elviselhető az életszínvonala, a maradék 40 százalék helyzetét nem kell magyaráznom.

Elhangzik, hogy

a bruttó nemzeti jövedelemhez képest Magyarország kapja a legtöbb támogatást az Európai Unióban.

Ebből pedig a legszegényebbekhez szinte semmi nem jut. Iványi hozzáteszi:

Orbán Putyin leghűségesebb tanulója. A politikát saját magára alakította. Semmi nem érdekli, ahonnét nem tud pénzt szerezni magának.

A televízió szerette volna megszólaltatni Orbán Viktor szóvivőjét is, de tőle nem kaptak interjút.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top