Politika

Orbán rémálma: durva adatok kerültek elő a román keresetekről

thenews.hu

A román családok jövedelme közel kétszer annyival emelkedett az elmúlt tíz év alatt, mint a magyar családoké.

Az elmúlt évek gyors keresetemelkedésének köszönhetően Magyarországon a bruttó és a nettó keresetek 2010-hez képest 2021-re egyaránt 2,2-szeresükre nőttek nominálisan, ami éves átlagban 7,3%-os növekedést jelent. Bár a rendkívül dinamikus emelkedés kedvező a dolgozók szempontjából, kihívást jelent a munkáltatók számára, akiknek ki kell gazdálkodniuk növekvő terheket. Romániával összehasonlítva a hazai vállalkozások sokkal kisebb nettó keresetemelkedést tudtak elérni közel ugyanolyan arányú költségnövelésből – írja elemzésében a GKI Zrt.

Az Eurostat adatai szerint a hazai egy főre és egy ledolgozott órára jutó átlagos bruttó munkaerő-költség (kereset) 2012 és 2021 között 41%-kal 7,4 euróról 10,4 euróra emelkedett – írja a gazdaságkutató. Ez meglepően alacsonynak tűnik a 97%-os kereset-emelkedés (KSH) mértékét figyelembe véve, amit részben a forint gyengesége magyaráz: 9 év alatt 24%-ot gyengült a forint az euróhoz képest. Ezt kiszűrve euróban mérve 59%-os volt a keresetemelkedés.

Ezzel szemben Romániában ugyanezen időszak alatt 4,1 euróról 8,5 euróra, vagyis a 2,1-szeresére nőtt a mutató értéke, ami 2,5-szerese a magyar növekedésnek.

Az árfolyam 10,5%-ot gyengült, vagyis lejben mérve 2,3-szeres volt a bruttó kereset-emelkedés.

A román munkaerőköltség 2012-ben még 55%-a volt a hazainak, 2021-re már 82%-a. Ugyanakkor a vállalatok által érzékelt bérköltség ugyanezen időszak alatt Magyarországon 31%-kal, pedig Romániában 32%-kal növekedett.


Vagyis a sokkal gyorsabb román keresetemelkedés szinte ugyanolyan költségnövekedéssel járt az ottani cégeknek, mint a jóval alacsonyabb hazai keresetnövekedés a magyar vállalkozások számára.

A hazai vállalkozások sokkal kisebb nettó keresetemelkedést tudtak elérni közel ugyanolyan arányú költségnövelésből.

Ez is rámutat arra, hogy a béremelkedések kompenzálása az alacsonyabb adóterheléssel csak részben volt sikeres, a fő nyertes nem a munkavállalók széles köre, hanem a magyar költségvetés volt, legalábbis Romániával összehasonlítva.

Idén februárban azt is megállapította a GKI, hogy míg a román családok jövedelme 136 százalékkal emelkedett az elmúlt tíz év alatt, addig a magyaroké csak 72 százalékkal nőtt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top