Politika

Pataky mellé szegődött a szerencse – Megérte felvenni az Orbános pólót!

Forrás: Facebook.com / Kubatov Gábor

Négy hónap alatt összesen 915 millió forintot osztott szét a Szerencsejáték Zrt. támogatáskezelő leányvállalata, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. – közölte a hvg.hu közérdekű adatigénylése után.

A támogatások többé-kevésbé politikailag elkötelezett személyekhez és vállalatokhoz kerültek, köztük pedig külön ki kell emelni Pataky Attilát, akinek a cége rendszeres kedvezményezettje a lottócég programjainak.

Az Edda frontemberének cégét egy évvel korábban 79 millió forintos támogatással küldte meg a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., és ugyan a P.Management Kft. 2020-ban még csak 72 milliós árbevételt könyvelhetett el, ez részben a kiemelkedő támogatásnak köszönhetően tavaly már 327 millió árbevételt és 61 milliós nyereséget jelentett Patakynak – számolt be róla a 444.hu.


De idén sem kell panaszkodnia a békemeneten Orbános pólóban tündöklő énekesnek, ugyanis a cége márciusban a Szerencsejáték Zrt. támogatáskezelő leányvállalatától

142 MILLIÓS TÁMOGATÁST KAPOTT!

Ugyancsak jól járt a Békemenetet szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), akik 70 millió forintos támogatást kaptak a Szerencsejátéktól.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top