Politika

Rosszabbul élünk mint négy éve – A többség megszenvedi Orbánék rossz döntéseit!

Fotó: Népszava

Elszabadultak az árak az országban, ezt pedig pártállástól függetlenül mindenki érzi; egy most megjelent felmérés pedig azt is bebizonyította, hogy ez a negatív folyamat már az orosz-ukrán háború előtt elkezdődött.

Népszava a Cetelem Bank friss fogyasztói felmérésére hivatkozva arról számolt be, hogy

A MAGYAROK 95 SZÁZALÉKA MÁR TAVALY NOVEMBERBEN ÉRZÉKELTE AZ EGYRE GYORSULÓ INFLÁCIÓT,

ez tehát megbuktatja a kormány azon állítását, hogy az egyre emelkedő árak a háborúnak köszönhető.

A felmérésben résztvevők szinte egyáltalán nem kapcsolták össze az infláció emelkedését a háborúval, tehát nem nevezhető általános vélekedésnek, hogy az elszabaduló árakat az Ukrajnában dúló háború okozza.

Az is kiderült, hogy a folyamatosan emelkedő árak miatt már a válaszadók négyötöde kényszerült arra, hogy

A MEGVÁSÁROLANDÓ ÉLELMISZEREKEN ÉS HIGIÉNIAI TERMÉKEKEN SPÓROLJON

– ilyen pedig az Orbánék által erősen kritizált MSZP-s időszakban sosem fordult elő, még a gazdasági világválság idején sem!


A felmérésben résztvevők 65 százalékát érintette negatívan az infláció, ezen belül pedig 15 százalék mondta azt, hogy számukra ez komoly gondot jelent, illetve a résztvevők 10 százaléka mondta azt, hogy őket egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben befolyásolta az árak folyamatos emelkedése.

A kormány pedig adócsökkentés és béremelés helyett inkább megszorító intézkedéseket vezetett be, extraprofitot szed be melyet így vagy úgy, de a vásárlók/fogyasztók fognak megfizetni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top