Pokollá teheti Orbán Viktor életét az Egyesült Államok leendő magyarországi nagykövete – az ígéretei alapján legalábbis erre számíthatunk.
Kőkemény csatákra számíthat Orbán Viktor, ha az USA új budapesti nagykövete elfoglalja a hivatalát. David Pressman a Népszava és a hvg.hu információi szerint a szenátus külügyi bizottsága előtt tartott meghallgatásán kijelentette:
A MAGYAR KORMÁNY OROSZ BEFOLYÁS ALATT ÁLL, AMIVEL MEG KELL KÜZDENI.
Hogy ezt megtehessük, a legmagasabb magyar kormányzati körök előtt nyíltan hangot kell adnunk aggodalmainknak – jelentette ki David Pressman. Az USA leendő budapesti nagykövete szerint a valóságot megszépítő kijelentés, hogy Magyarországon hanyatlik a demokrácia, mivel
A SAJTÓSZABADSÁG LEÉPÍTÉSE ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BEFOLYÁSOLÁSA SZÁNDÉKOSAN HOZOTT TUDATOS DÖNTÉS.
Pressman a lehető legteljesebb amerikai segítséget ígérte a magyarországi civil szervezeteknek, akiket a Fidesz-kormány megpróbál kizárni a demokratikus folyamatokból. Erre a nagykövetjelölt többször is visszatért, amivel egyértelművé tette, hogy
AMERIKA A CIVILEK TÁMOGATÁSÁVAL SZÁLLNA SZEMBE A FIDESZ-KORMÁNNYAL.
Ha pedig ehhez még azt is hozzávesszük, hogy Pressman szerint szükséges a korrupcióval kapcsolatos kérdésekkel való szembenézés is, akkor kijelenthető: nehéz időszak vár Orbán Viktorra, amennyiben a diplomata valóban ebben a szellemben kezd dolgozni Budapesten.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.