Politika

Rétvári Bence azt állítja, a magyar egészségügy teljesített a legjobban az egész EU-ban

nyugatifeny.hu

Szerinte mindenkit megelőztünk.

Jól teljesített a magyar egészségügy; Magyarország az Európai Unióban is a koronavírus-járvány ellen sikeresebben védekező országok közé tartozik” — állította a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Jászberényben.

Rétvári Bence a Déryné Rendezvényház dísztermében a Semmelweis-nap és az ápolók napja alkalmából tartott ünnepségen azt mondta, Semmelweis Ignác az egyik magyar ember, akit a világ minden táján ismernek, édesanyák millióinak mentette meg az életét, büszkék lehetünk rá.


Nemcsak a történelemben, hanem a mindennapokban is vannak olyan egészségügyi dolgozók, orvosok, akikre büszkék lehetünk” — jelentette ki. Szólt arról, hogy Magyarország

egyértelműen a járvány idején jobban védekező országok közé tartozik“,

Európában is.

Ezt leginkább a többlethalálozások mértéke mutatja: az, hogy a járvány előtti 2019-es évhez képest 2020-ban és 2021-ben mennyivel hunytak el többen. Ebben a tekintetben 2020-ban jóval az európai átlag alatt volt Magyarország, 2021-ben pedig pontosan az európai átlagnak felelt meg” — jelentette ki.

Az államtitkár köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak. Az államtitkár azt mondta, rendkívül kritikus helyzetben, amikor a világ összes országában a kórházak rendkívül nagy terhelés alatt voltak, a sokszor “legyintéssel elintézett” magyar egészségügy jobban működött, mint a legtöbb gazdagabb ország egészségügye


Rétvári Bence arról beszélt, nem szabad elfelejteni, hogy az emberek átlagos egészségügyi állapota nagy mértékben befolyásolta a járvány mutatóit is. Hozzátette, ezért is különösen fontos a betegségek megelőzése, erre nagy figyelmet kell fordítani.

Kitért arra, hogy a szűrések újraindultak, de az országos szűrőprogramoknál “még van mit fejlődni“. A szűrések ingyenesek, és bár a betegségeket még a korai stádiumában felismerhetik általuk, mégsem él ezzel az emberek nagy része — közölte az államtitkár, megemlítve, hogy a behívottak átlagosan 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton.

A méhnyakszűrés esetén 60 százalék ez az arány, a vastag- és végbélszűréseknél a behívottak 27 százaléka élt a lehetőséggel, ezen is van mit javítani — hívta fel a figyelmet, hozzátéve, a tüdőszűréseknél is lehet növelni a részvételt.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta, olyan időszakon van túl az ország, amikor az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók nemcsak gyógyítottak, hanem a “vállukon hordozták a családok terheit“. Hangsúlyozta, az egészségügyi dolgozók munkáját nincs joga senkinek kritizálni, a bírálatot méltatlannak nevezve.

Csiki Zoltán, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház főigazgatója azt mondta, hogy a Semmelweis-napon meg tudnak állni, át tudják tekinteni, “milyen csodák és nehézségek” voltak tapasztalhatók az elmúlt időszakban. Fontosnak nevezte a kórházintegrációt.

A célok között említette az ellátások biztosítását a lakossághoz közel, a precíz, fejlett diagnosztikát, a folyamatos ellátást, az egynapos ellátások fejlesztését. A főigazgató is hangsúlyozta a szűrések fontosságát. Az ünnepségen emlékérmeket és emléklapokat adtak át a dolgozóknak.


Életműdíjat kapott a jászberényi kórház központi műtőjében dolgozó Szabóné Baráth Judit. Az elismeréseket Rétvári Bence, Pócs János, Csiki Zoltán és Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet főigazgatója adta át. Az emlékérmeket Sisa Balázs készítette.

A Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet 1992 óta minden év július 1-jén tartanak Magyarországon. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác szülész-nőgyógyász, a gyermekágyi láz kóroktanának megfejtője.

(MTI nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top