Pedig már megvoltak a tervek.
Korábban már hírt adtunk arról, hogy a jelentős természeti értékkel bíró kisoroszi szigetcsúcsot be akarja építeni a helyi önkormányzat a magyar kormánnyal karöltve. A nagyfokú lakossági tiltakozás hatására azonban meghátráltak:
egy hétfő esti kormányhatározat értelmében a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz csatolták a területet.
A 444 szerint egy korábbi, 24 évvel ezelőtti adminisztrációs hiba miatt nem csatolták korábban a természetvédelmi területhez a szigetcsúcsot. Emiatt a település önkormányzata strandfejlesztésre adta a fejét, 2017-ben pedig a kormány pénz adott a megvalósításra. 2019-ben a Magyar Turisztikai Ügynökség a strandfejlesztési programját is Kisorosziban hirdette meg.
A mostani döntéssel azonban a strandberuházás ellehetetlenül, ugyanis védett természeti területeket nem lehet beépíteni. Ezzel tehát a
helyi civilek és zöld szervezetek egy fontos ügyben meghátrálásra késztették a kormányt.
(444/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.