Politika

Elképesztő: kínai lista került elő arról, mit lehet itthon nyilvánosságra hozni és mit kell titkosítani

thepost.hu

A független képviselő keddi posztját változtatás nélkül adjuk közre.

“Itt a bizonyíték: Orbánnak direktben a Kínai Kommunista Párt mondja meg, mihez van köze a magyar embereknek és mihez nincs.

Most érkezett meg az írásba foglalt ítélet a Budapest-Belgrád hitelszerződés ügyében.

A perben, amit másodfokon jogerősen megnyertem, a külügynek bizonyítania kellett volna, hogy a kínaiakkal kötött hitelszerződés nyilvánossága veszélyeztetné Magyarország külpolitikai és külgazdasági érdekeit.


Most megtudhattuk, hogy Szijjártó ezt egy olyan listával akarta igazolni, amit konkrétan a kínai kormány állított össze és Szijjártó azt szolgai módon postázta.

Ez a lista, amit úgy hívnak, „Scriptament – Nyílt irat” (és nevével ellentétben 10 évre titkosították!!!), dátum és a dokumentum neve szerint táblázatba foglaltan tartalmazza, hogy melyek azok az információk, amik nem hozhatók nyilvánosságra.

A Kínai Kommunista Párt listája szerint a kölcsönszerződés például egy az egyben ilyen. Ezzel a listával akarta elkápráztatni a bíróságot a fideszes külügy — láthatóan nem jött össze.

A Fővárosi Ítélőtábla szerint, idézem, a „mérlegelés alapjául nemcsak a szerződő partner kötelezően beszerzendő álláspontja szolgál, hanem a jelen perben előadandó és bizonyítandó tények is. A jogszabályra, a szerződő fél és a miniszter álláspontjára való puszta hivatkozás alapján a kereset nem utasítható el.”

A nemzeti szuverenitás a Fidesznek már csak egy “politikai termék”. Úgy tesznek, mintha ez a kormány és a kínai kommunisták biznisze volna, és mi, akik a cechet fizetjük, fizethetünk, de nem kérdezhetünk. A 2008-as Orbánt idézve: ez a mi életünk, nem a kormány biznisze, és az a kormány, amelyiknek a Kínai Kommunista Párt mondja meg, mi tartozik ránk, rég elvesztette a szuverenitását. Ha valami a nemzet elárulása, hát ez az.

15 napon belül várom a hitelszerződést a külügytől a bírósági ítéletnek megfelelően.”


– közölte keddi posztjában Szél Bernadett.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top