Politika

FRISS: Jakab Péter pert nyert egy újabb fideszes szennylap ellen

nyugatifeny.hu

A bíróság szerint hazudott a Fejér Megyei Hírlap.

Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke pert nyert a kormányközeli Mediaworks csoporthoz köthető portál ellen. A Jobbik a témával kapcsolatos, a Media1-hez szerdán megküldött közleményében így írt:

“Megszámolni sem lehet, hány propagandakiadványnak adta utasításba az állampárt, hogy a Jobbikot aktuálisan azzal kell rágalmazni, hogy elcsalták a tisztújító kongresszusokat, és Jakab Pétert csak azért választotta meg a tagság elnöknek, mert pár hónapon belül 90 fantomszervezetet hoztak létre.

A nemzeti néppárt ilyenkor mindig meg szokta adni a lehetőséget az álhírek közlőinek, hogy bíróságon bizonyítsák, amit írtak, igaz.

Először most a Fejér Megyei Hírlapnak adatott meg ez a lehetőség, akik most sem tudtak élni ezzel”.

A közleményből ezután kiderül, hogy a Fejér Megyei Hírlap meg sem próbálta bizonyítani az állításait a bíróságon:


“Jellemző a fideszes lakájmédiára, hogy a hazugságukat meg sem próbálták bizonyítani. Így pedig nem lehetett más döntést hozni, a valótlanság miatt a Székesfehérvári Törvényszék „helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte őket. A Jobbik természetesen az összes olyan hazugsággyárat be fogja perelni, akik ezt terjesztették róla.

További elvesztett perek tucatjaira számíthat tehát a kormánypárti propaganda”.

A Fejér Megyei Hírlap a Fidesz-közeli KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) / Mediaworks Hungary Zrt. portfóliójába tartozó lap.

(media1.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top