NEM TUDUNK ANNYIT ADÓZNI, AMENNYIT LOPTOK
Kevés aljasabb dolog van annál, amikor egy járványhelyzet közepén valakik emberek egészségén nyerészkedinek.
„A védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni.” – mondá az úr.
Tavaly megduplázódott az 65 év feletti elhunytak száma a korábbi évekhez képest… (hvg)
– 300 milliárd forintot költöttek 16 ezer lélegeztetőgépre, amelyek jó részétől a Külügyminisztérium most ingyen próbál megszabadulni. Az állami kórházellátó feleannyiért vett 2500 lélegeztetőgépet, mint a külügy. Normális áron, a legnagyobb piaci szereplőktől vásárolt, a külügy jórészt ismeretlen hátterű cégektől sokkal drágábban. De a pénz nem számított. (hvg)
– Egy olyan, zavaros hátterű és múltú céggel kötött szerződést a kínai vakcinák beszerzésére az állam, amely hasonló méretű üzletet még soha nem bonyolított le. 2019-es összbevételük százötvenszeresét kaszírozták.
Elég volt az embertelenségből, a lopásból, az olcsó politikai propagandából! Meg kell védenünk az időseket, fel kell készülnünk a járvány következő hullámára, ezért is kezdeményeztem népszavazást a kínai vakcinával oltott idősek antitest-szűréséről. (Karácson Gergely)
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.