Politika

Az MNB igazgatója bejelentette: A régióban jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb az infláció

nyugatifeny.hu

Azzal a technikai feltevéssel éltek, hogy az árstopot fokozatosan kivezetik.

Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki célt — mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutató online sajtótájékoztatón csütörtökön.

Az infláció globálisan magasabban és tartósabban tetőzik a korábbi várakozásoknál, az előző Inflációs jelentés óta a költségoldali tényezők és ezzel együtt az inflációs ráták is tovább emelkedtek – Baksay Gergely ezzel indokolta, hogy

a jegybank 11,0-12,6 százalék közé emelte idei inflációs prognózisát legfrissebb Inflációs jelentésében a márciusi jelentésben várt 7,5-9,8 százalékról.

Rámutatott: egész Európában jellemző, hogy több évtizedes csúcson van az infláció, ami a termékek és szolgáltatások széles körét érinti.


Kiemelte: a régióban

jelenleg Magyarországon a legalacsonyabb az infláció,

mert az árstop-intézkedések miatt nem gyűrűznek be az energiaár-emelkedések a fogyasztói árakba.

“A kormányzati intézkedések – árstop, rezsicsökkentés, forgalmi adók, extraprofit adók – idén 4,3 százalékponttal, jövőre 0,7 százalékponttal mérséklik az inflációt”

— fejtegette, jelezve, a jelenlegi szabályozás szerint szeptember végéig marad az árstop az eddigi formájában.

Az elemzésben azzal a technikai feltevéssel éltek, hogy a jelenleg hatályos kormányzati intézkedéseket október elsejétől a jövő év közepéig fokozatosan kivezetik, miközben a rezsicsökkentés tartósan érvényben marad. A különadók minimális inflációs hatásával rövid távon számoltak. A jövő évi inflációt az árstopok kivezetése emeli, mivel az előző előrejelzésben még azzal számoltak, hogy ezeket most júniustól szüntetik meg. A jövedéki és forgalmi adók mindkét évben emelik az inflációt.

Közölte: a havi átárazások jelentősen gyorsultak, az elmúlt évekhez képest 3-4-szeresre, jelentős részüket az élelmiszerek magyarázták.

Az élelmiszerárak több mint 20 százalékkal nőhetnek a következő hónapokban

A nyersanyag és energiaköltségek már “közel vannak a csúcshoz”, így ezek további jelentős emelkedésére nem számítanak. A termelői árak emelkedése még tart, ahogy azok fogyasztói árakba begyűrűzése is.


Friss jelentésében a jegybank 2,5-4,5 százalékról 4,5-5,5 százalékra emelte az idei GDP-növekedési várakozását. A növekedést idén elsősorban a háztartások fogyasztása hajtja. Jövőre kifutnak az egyszeri támogatások, így a nettó export hozzájárulása lesz a legmagasabb, ugyanakkor

a GDP-növekedés lassul 2023-ban, 2,0-3,0 százalék lehet a korábban várt 4,0-5,0 százalék helyett, 2024-ben pedig változatlanul 3,0-4,0 százalékra számítanak.

Baksay ismertette: a munkaerőpiac feszessége megközelítette a járvány előttit, az alacsonyabb termelékenységű ágazatokban van még munkaerő tartalék, ami magasabb termelékenységű területekre kerülve segítheti a gazdasági növekedést.

A fogyasztás mellett a beruházási dinamika is lassul 2023-ban, 1 százalék körülire elsősorban az állami beruházások csökkenésének következtében. Az emelkedő költségek előretekintve mérséklik a vállalati szektor beruházási aktivitását is. A beruházási ráta ugyanakkor magas szinten, 27 százalék felett stabilizálódik az előrejelzési horizonton — tekintett a jövőbe.

A folyó fizetési mérleg hiánya idén átmenetileg a GDP mintegy 6 százalékára emelkedik, majd 2 százalékra csökken, a fogyasztás lassulása, és a beruházások termőre fordulása miatt.

A költségvetési deficit tartósan csökkenő pályán van a jegybank szerint, idén is jelentős csökkenésre számítanak: 2022-ben a GDP 4,9 százalékára, az előrejelzési horizont végére, 2024-ben 2,5 százalékra csökkenhet. A költségvetési céloknak megfelelő egyenleg elérését támogatják 2022-ben az eddig jelentkező magas adóbevételek, valamint a 2023. évi költségvetési törvény készítésével párhuzamosan bejelentett kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedések, amelyek ellensúlyozzák az orosz-ukrán háború és a magas energiaárak kedvezőtlen költségvetési hatásait.

Az államadósság-ráta az előző év végi 76,6 százalékról a gazdasági növekedésnek és a hiány mérséklődésének köszönhetően 2022-ben a GDP 75 százaléka alá csökkenhet, amit évente további mintegy 2,5 százalékpontos mérséklődés követhet.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top