Politika

Az Orbán-párti államtitkár úgy hallotta, Brüsszel azért “támadja” a magyar kormányt, mert “megvédik” a gyerekeket

nyugatifeny.hu

Szerinte Nyugat-Európában már zajlik a kereszténység felszámolása.

Olyan helyzetben vagyunk, amikor a józanságnak kellene felülkerekednie” — mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a gazdasági, a migrációs helyzetről, az orosz-ukrán háborúról és a genderkérdésről is szólva csütörtökön Tahitótfaluban.

Soltész Miklós a nyugat-európai magyar reformátusok találkozójának megnyitóján összefoglalta a magyar kormány elmúlt 12 éves tevékenységét, a jövőre nézve pedig azt mondta: egyelőre úgy tűnik, “szomorú és kiszámíthatatlan” időszak következik.


Úgy fogalmazott: 2010-ben, amikor átvették a kormányzást, teljes államcsőd volt. Ezért elmondása szerint a kormány döntése alapján minden olyan céget, vállalkozást, amely “úgy vette le a hasznát Magyarországról“, hogy abban a magyar embereknek nem volt hasznuk, “kiebrudalták“.

Példaként említette, hogy 2010 előtt a francia cégek által működtetett cafeteria rendszerben többmilliárd forintot vittek ki Magyarországról. Azt mondta, most ezen pénzekből finanszírozzák például az Erzsébet-táborokat. Hozzátette, amikor 2 évre

bevezettek egy extrapofitadót is, akkor jött az első brüsszeli “támadás“,

majd szerinte a magyar migrációs politika miatt érték újabb támadások Magyarországot.

Soltész azt állította, már látni “a megszállást, a muszlim inváziót“.

Párizs egyes kerületeiben és sok más európai városban is látni, hogy “szorul vissza a keresztény világ és terjeszkedik az iszlám“.


Azt mondta, a 2018-as kétharmados Fidesz-győzelem után “teljes valójában és lehetetlen módon ránk zúdult ez az őrület, amely

teljesen teremtettvilág-ellenes, természetellenes és egyébként azt gondolom, társadalomellenes,

ez a gender, LMBTQ” — emelte ki az államtitkár, aki szerint azt nehéz lenne ideológiának nevezni, mert “teljesen megmagyarázhatatlan“.

Szerinte ennek kapcsán “kapta” a magyar kormány a harmadik “támadást“, mert azt mondta: “ebből elég”, a 18 év alatti gyerekeket meg kell védeni. Azóta “teljesen jogtalanul” nem fizetik ki a Magyarországnak járó uniós forrásokat — foglalta össze véleményét.

Az orosz-ukrán háború kapcsán azt hangsúlyozta, a magyar kormány próbálja megértetni a nyugat-európaiakkal is: Magyarországnak több szempontból — a kárpátaljai magyarok és az ukrajnai menekültek miatt is — fontos, hogy se fegyvert, se katonák ne szállítson a háborúba. Véleménye szerint abban az esetben Kárpátalja “a béke szigete helyett háborús övezetté válna” — jelentette ki.

Úgy vélekedett, ha egy katonai szövetség vagy más nagyhatalom beavatkozik a háborúba, azzal nem a békét, hanem a békétlenséget fogják erősíteni. Az államtitkár azt mondta, a magyar kormányt továbbra is ugyanaz jellemzi, ami az elmúlt 12 évben: a nemzetben való gondolkodás és a kereszténység erősítése.


Elmondta, hogy az elmúlt években több ezer templom szépült meg a Kárpát-medencében, s csaknem 200 új templomot építettek. Ennek kapcsán azt állította, Nyugat-Európából ellenkező híreket hallani, például hogyan alakítják át a keresztény templomokat múzeummá, kocsmává vagy mecsetté.

Soltész Miklós úgy vélekedett, a nyugat-európai keresztény egyházak azért “csúsznak vissza” az utóbbi időben a társadalomban, azért veszítik el sorra a hívőket, mert próbálnak “belesunnyogni” napjaink politikailag korrekt világába. Ezért az államtitkár a református találkozó résztvevőitől azt kérte, “merjék felvállani azt, amit elkezdtek“.

Merjék felvállalni a mai, ránk zúduló, szerinte “teremtettvilág- és természetellenes ideológiákkal szemben” a tanításaikat — tette hozzá.

Az államtitkár köszönetet mondott azért, hogy a többi között Svédországból, Németországból, Franciaországból, Hollandiából, valamint Kárpátaljáról és Erdélyből is eljöttek a Pest megyei Tahitótfaluba, a nyugat-európai magyar reformátusok találkozójára.

(MTI korrigálva) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top