Politika

„Európa többé nem lehet túsza egyes tagjai rosszindulatának” — Nekiment Orbánnak a francia pénzügyminiszter

nyugatifeny.hu

Ha nem megy velük, megy nélkülük.

Beszámoltunk róla, hogy a magyar kormány nem szavazta meg a globális minimumadó bevezetését, Franciaországot viszont ez nem érdekli, megpróbálják megkerülni a magyar vétót.

Magyarország kormánya azzal érvelve visszakozott, hogy az adó “övön aluli” ütést mérne az európai versenyképességre, miközben a gazdaságok világszerte szenvednek a magas infláció és az orosz ukrajnai háború okozta megélhetési krízis miatt.

Tekintve, hogy a finanszírozásra vonatkozó európai irányelv elfogadásához egyhangú döntésre van szükség,

így Magyarország vétója miatt mind a 27 tagállamban kisiklott a kezdeményezés.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter azonban újságíróknak nyilatkozva azt mondta: “a következő hónapokban Magyarország nélkül vagy Magyarországgal együtt, de bevezetik a globális minimumadót”.

“Európa többé nem lehet túsza egyes tagjai rosszindulatának”

— tette hozzá a Euronews beszámolója szerint.

Párizs ezért most alternatív megoldásokon dolgozik annak érdekében, hogy kikerülhessék a magyar vétót.


Az egyik ilyen lehetőség lenne, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 329. cikkelye értelmében létrehozott “megerősített együttműködés”, ezt azonban a Bizottságnak kell javasolnia az EP-képviselők támogatásával. A probléma, hogy az Európai Tanács részéről ebben az esetben is szükség lenne egyhangú támogatásra, ahol azonban Magyarország ismét élhetne a vétójogával.

(euronews.com / atv.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top