Politika

“Katasztrofális a helyzet” — Solymár fideszes polgármestere kiakadt a vízművekre, amiért napok óta nincs víz a városban

nyugatifeny.hu

Hétfő óta nem tudják megjavítani.

Hiába hordták a vizet a tározóba egész éjszaka a lajtoskocsik, továbbra sincs víz Solymár magasabban fekvő részén, ahol már hétfő délután is hiába nyitották ki a csapokat.

„Katasztrofális a helyzet, pedig éjszaka lajtoskocsis utántöltés folyt, ettől azt vártuk, hogy megindul a vízellátás, de ez nem történt meg. Hiába került be 160 köbméter, vagy még több víz is a tározóba, nem tudják, hogy a szivattyúk miért nem kaptak elég vizet”

– mondta a Telexnek Szente Kálmán, Solymár polgármestere.

A polgármester elmondása szerint a kerekhegyi területen hajnalban

néhány óráig

volt víz, aztán elapadt. A helyi operatív törzs most is egyeztet a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. szakembereivel, a katasztrófavédelem szakembereivel és Menczer Tamás fideszes országgyűlési képviselővel is.

„Már nem tudom komolyan venni, azt amit a vízművek mond”

– mondta Szente Kálmán.


A polgármester a csütörtök esti lakossági fórumon azt mondta, péntekre lesz víz a magasabban fekvő területeken. A lakók továbbra is lajtoskocsikból juthatnak vízhez, hogy tudjanak mivel fürdeni, mosni, vécét öblíteni, és legyen ivóvizük is. A helyzet körülbelül

ezer háztartást,

háromezer embert érint.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top