Politika

Csehország kezdeményezi az Orbán-kormány meghallgatását a jogállamiság elleni lépések miatt

nyugatifeny.hu

Előrébb lépnének az eljárásban.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként Csehország októberben újabb meghallgatást tervez a magyarországi jogállamiság helyzetéről a kormányközi döntéshozó testületben — tájékoztatta a Népszavát egy magas rangú uniós diplomata.

A meghallgatás a 7. cikkely szerinti eljárásba illeszkedik, amit négy évvel ezelőtt az Európai Parlament által jóváhagyott Sargentini-jelentés nyomán indítottak el, hogy tisztázzák Magyarország jogállamisági helyzetét illetve, hogy milyen mértékben sérülnek az EU-s értékek.

Csehország július elejétől, vagyis e hét péntektől december végéig fél éven át irányítja az Európai Tanács munkáját, és elnöki ciklusának kiemelt szempontjai

  • a jogállamiság,
  • az emberi jogok
  • és a sajtószabadság előmozdítása.


Korábban az ország Európa-ügyi minisztere, Mikuláš Bek utalt rá, hogy változtatásokat szeretnének az eljárásban, amely évek óta egy helyben topog. A lap forrásai szerint az új soros elnök nem tervez meghallgatást a lengyelországi helyzetről. Budapesthez hasonlóan Varsó is évek óta a 7. cikkely szerinti eljárás alatt áll, elsősorban az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos aggályok miatt.

(nepszava.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top