Politika

Varga Judit: A magyar kormány visszaszorítja a korrupciót

thepost.hu

Magyarország nem fogja korlátozni a bírói mentelmi jogot – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtökön az MTI-nek.

Varga Judit elmondta: a magyar kormány az elmúlt két kormányzati ciklusban számos intézkedést vezetett be a korrupció visszaszorítására.

A Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO-csoport) ajánlásait Magyarország végrehajtotta minden olyan esetben, ahol azok a korrupcióval kapcsolatos valós problémát kezelnek – közölte

A magyar szabályozás a nemzetközi összehasonlítás próbáját is kiállja – mutatott rá az igazságügyi miniszter, majd hozzátette, Magyarország a korrupciós jellegű büntetendő cselekményekre vonatkozó valamennyi GRECO-ajánlást teljesítette és az Európai Unió számos tagállama előtt jár a többi ajánlás tekintetében is.

Az ügyészekre vonatkozó, nem teljesített ajánlások arányszámát tekintve Magyarország eredménye jobb, mint a vizsgált 42 ország átlaga, és az EU tagjai közül hét tagállamot is megelőz – közölte Varga Judit.


“A GRECO-ajánlásokkal kapcsolatos álláspontunkat minden esetben jogi és szakmai szempontok határozzák meg” – mondta az igazságügyi miniszter, hozzátéve: Magyarországon a bírói pályázatok elbírálása összetett, többszereplős folyamat, amelyben a bírósági igazgatás szinte valamennyi szereplője érdemi szerepet játszik, és amelyre a bírákat érintő GRECO-ajánlások nincsenek tekintettel.

Varga Judit továbbá kiemelte, a mentelmi jog jelenlegi szabályai biztosítják, hogy a bírák és ügyészek feladataikat befolyástól és zaklatástól mentesen láthassák el.

“Ennek korlátozása, a GRECO ajánlásaival ellentétben, nem járható út, ráadásul Magyarországot az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban újabb alaptalan támadások céltáblájává tenné” – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.

Forrás: ATV




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top