Politika

Nem hallottuk még így beszélni Orbánt – kiszámíthatatlan a helyzet…

thepost.hu

Borús kilátásokról beszélt a kormányfő.

Hét bő esztendő után a világ hét szűk esztendő felé tart, de ha dolgozunk, együtt sikerülhet meghosszabbítani a jó éveket a magyar mezőgazdaságban — jelentette ki a miniszterelnök a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos küldöttgyűlésének alakuló ülésén, csütörtökön Budapesten.

Orbán Viktor kiemelte: a mostani nehéz helyzetben van olyan politikai logika, amelynek megnyilvánulását több nyugati országban látni, és amely szerint tekintélyes mértékben az agráriumra akarják hárítani a válság terheit.


“Magyarországon ilyesmi soha nem fog történni, az agrárium kárára nem fognak válságot menedzselni”

— jelentette ki a kormányfő.

Hozzátette: itt nem megszorítások vannak, nem az emberekkel, nem a mezőgazdasággal fizettetik meg a válság árát.

Kifejtette: nem egyszerűen egy párt győzött április 3-án, hanem a magyar vidék győzött, és bár nem szabad lebecsülni a Budapesten kapott támogatást, a választást a vidék nyerte meg. Így a vidéknek jogos elvárásai vannak az új kormánnyal szemben, amelyet pedig kötelezettség terhel a vidék felé — mondta.

Hozzáfűzte: a kormánynak a vidék igényeit teljesítenie kell, az érdekeit ki kell szolgálnia.

Közölte: nagyon régen nem volt akkora aszály, mint most, és ha ez nem lenne elég, háború is van a szomszédban, aminek hatására az árak az egekbe szöktek, és ennek a helyzetnek a súlyát, az ezzel járó feladatok súlyát mindenki, az agrárszakemberek, a politikusok és a választópolgárok is érzik.


“Ilyenkor az egyetlen megoldás az egység, ezért nem véletlen, hogy április 3-án ilyen hatalmas egységben sikerült megnyerni a választást”

— ismételte.

Kitért rá: az európai helyzet bonyolult és nehezen megjósolható, mindenkinek új helyzetet hozott a háború. Jelenleg mindent a háború határoz meg, rendkívül kiszámíthatatlan a helyzet, és ilyenkor fontos, hogy mindenki őrizze meg a hidegvérét, stratégiai nyugalomra van szükség — ismételte.

A kormányfő úgy látja, ha a gyorsan változó környezet fejleményeire gyorsan reagálnak, olyan hektikus és kiszámíthatatlan lesz a politika, mint az események változása.

Kellenek fix pontok, amelyekhez következetesen tartani kell magukat,

ilyen a költségvetési hiány megtartása,

a rezsicsökkentés,
a családtámogatási rendszer,
a teljes foglalkoztatás
és a nyugdíjak védelme,
valamint az államadósság csökkentése

— sorolta Orbán.

A kormányfő szerint, bár a Magyarországot a háború miatt sújtó infláció befolyásolására az ország eszközei korlátozottak, a magyar gazdaságnak

van esélye rá, hogy a bonyolult környezetben is találjon egy olyan ösvényt, amelyen haladva kimaradhat a gazdasági válságból.

Közölte: a V4-es országoknak reális esélyük van arra, hogy okos gazdaságpolitikával egy általános európai recesszióból is ki tudjanak maradni. “Ha a visegrádi országok képesek Brüsszeltől eltérő módon egy önálló ösvényt kijelölni maguknak,

akkor lehetséges, hogy kimaradjanak az európai recesszióból”

— fejtette ki.

“Persze nem tesz jót, hogy éppen háború van a szomszédban, mert a háború és az oroszok megítélésében különbségek vannak közöttük, de jó esély van arra, hogy a négy ország összehangolva a politikáját egy olyan gazdaságpolitikát valósítson meg, amely a lassuló növekedés mellett is »kivisz minket a most fenyegető felhős égbolt alól«”

— vélekedett.


Kiemelte: ez azt jelenti, hogy van esély arra, hogy ebben az évben a magyar gazdaság ne csökkenjen, hanem növekedjen, sőt lehetséges – a háborús bizonytalanságot is figyelembe véve -, hogy ebben az évben a magyar gazdaság 4-6 százalék közötti mértékben növekedjen. Hozzátette: Ugyanakkor fontos, hogy úgy kell majd gazdaságpolitikát folytatni, hogy közben a legnagyobb felvevőpiacunk, Németország komoly bajoktól szenved.

Megállapította: az EU-val folytatott együttműködés is befolyásolja a magyar gazdasági helyzetet, és most úgy tűnik, hogy az Európai Unióvaló való megállapodás elől minden szakmai akadály elhárult, tudtak tenni olyan javaslatot, amely megfelel az EU igényeinek, a genderkérdésben fennálló véleménykülönbséget pedig elválasztották a pénzektől, “vagy legalábbis tettünk ebbe az irányba egy lépést”. Elvileg tehát készen áll minden, hogy megszülessen az együttműködési megállapodás az Unió és Magyarország között, amelyre “mind a két félnek szüksége van” — fűzte hozzá.

Végezetül közölte: “politikai ellenfeleink” meg akarják ezt akadályozni, az európai baloldal mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság és Magyarország ne tudjon megállapodni,

és “sajnos a magyar baloldal is része ennek az akciónak”.

(MTI) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top