Politika

Titkolni akarták? Lázár János önfenntartó alapítványa milliárdokat kapott – mutatjuk

thepost.hu

Kiszivárgott.

A 15 milliárd forint pénzbeli vagyoni juttatást még áprilisban kapta a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány, ez a Miniszterelnökség az Átlátszó közérdekű adatigénylésére megküldött válaszából derült ki. A lap azért fordult Gulyás Gergelyhez, mert tavasszal a Magyar Közlönyben ugyan megjelent, hogy 15 milliárd forint juttatást kap egy közérdekű alapítvány,

de az már nem, hogy melyik.


Két hónap után az Átlátszó megkapta a választ.

Tavaly áprilisban jelentette be a kormány, hogy 11 közérdekű alapítványt hoznak létre, főként felsőoktatási intézmények fenntartására, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványnak a 2016-ban „visszaállamosított”, 10 ezer hektáron működő mezőhegyesi ménesbirtokot szánták.

Az alapítványt tavaly október 27-én jegyezték be, a kuratóriumi tagok névsora már szeptemberben nyilvánosságra került: a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt kormánybiztosaként Lázár János lett az elnök, és a kuratóriumba bekerült az agrárkamara elnöke, Győrffy Balázs is.

Az alapítvány cégbírósági bejegyzése után egy sajtónak szervezett háttérbeszélgetésről novemberben számolt be a Portfolio, itt részletesen idézték az alapítvány működéséről, finanszírozásáról is beszélő Lázárt. Az azóta építésügyi miniszterré kinevezett politikus a sajtóbeszélgetésen akkor elmondta, hogy a Jövő Nemzedék Alapítványa kilóg a közérdekű alapítványok sorából azzal, hogy lényegében

önfenntartó lesz,

nagyjából 1,1 milliárdból fognak gazdálkodni. Lázár az összeg forrását is megjelölte, úgy számolt, hogy a vagyonkezelésükbe kerülő 10 ezer hektárnyi földet a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-nek bérbe adják, a befolyó bérleti díjakból, és a Zrt-ből kivett osztalékból fog gazdálkodni az Alapítvány.


Az egyelőre titok, hogy akkor mire kapta az Alapítvány a 15 milliárd forint közpénzt, a Magyar Hang ugyanis már a Miniszterelnökség táblázatában bukkant a támogatások listájára, és meg is keresték a honlappal sem rendelkező Alapítvány elnökét, Lázár Jánost, és Győrffy Balázst is megkeresték, de egyiktől sem kaptak választ.

(via hvg.hu) |forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top