Politika

Megkérdezték Parragh Lászlót a kata kinyírásáról, de ennyire pofátlan válaszra senki sem számított

nyugatifeny.hu

Kataklizma.

Nem dolga minősíteni a politikai akaratot, ők letették az összes verziót, illetve számítást az asztalra — mondta Parragh László a Világgazdaságnak, miután kiderült, hogy a kormány gyakorlatilag teljesen kinyírja a katás adózási rendszert.

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint kizárt, hogy a tervezet “puhulna”. Az MKIK-nál azt már kiszámoltás, hogy a 450 ezer emberből álló adózói kör jelentősen csökken majd, de Parragh hozzátette:

„a most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról”.

Parragh úgy tudja, azért volt szükség a változtatásra, mert egyre többen jöttek rá, hogy a katát választva kedvezményesen kerülhető ki a közteherviselés. Megjegyezte, hogy a bevezetés dátumát tekintve volt vita, mert

a kamara a jövő januári bevezetés mellett érvelt,

míg a tervezet szerint már szeptembertől él az új törvény.


“A tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor

kissé erőteljesre sikerült”

— fogalmazott Parragh.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top